Létrehozva: 2019.03.14.

Borzalmas, mit művelt a fiatal lányokkal az egykori szépségkirálynő

Egy banda tagjaként nõket hajtott fel külföldön az a korábbi venezuelai szépségkirálynõ, akinek a pere most kezdõdött Ausztriában. Az ügy szálai tavaly nyárra nyúlnak vissza.

Mariana Lorenis Pares akkor lett egy csapásra ismert, amikor 2016-ban megnyerte a dél-amerikai országban a Miss Venezuela International szépségversenyt.

Ezután nem sokkal a hölgy Európába költözött, ahol olyan országokban telepedett le, mint Spanyolország és Ausztria. A két ország rendőrsége tavaly nyáron jött rá arra, hogy Pares kapcsolatba lépett velencei nőkkel, és luxus életet kínált nekik azért, ha Ausztriába jönnek és férfiak kísérőjeként dolgoznak.

A lányok számára azonban mindez csak csábító ígéret maradt, ugyanis kénytelenek voltak prostituáltakként dolgozni némi kis pénzért cserébe.

Az egyik fiatal nő, akinek sikerült elmenekülnie jelentette mindezt az osztrák rendőrségnek, akik elkezdték felgöngyölíteni az ügyet., melynek tárgyalása most kezdődött meg Bécsben, a Büntetőjogi Kerületi Bíróságon – számolt be a fejleményekről az oe24.at portál.  

A két banda állítólag hamis ígéretekkel összesen húsz nőt csábított Ausztriába, hogy ott prostituáltként dolgozzanak. Még az okmányaikat is elvették tőlük. A korábbi venezuelai szépségkirálynő elismerte, hogy az egyik bandában maga is vezető szerepet töltött be.

Az ügyfelem tájékoztatta a nőket, hogy prostituáltként kell dolgozniuk, de nem volt erőszak, vagy kényszer

– mondta az ex szépségkirálynő védőügyvédje, Karin Fridl. Ítélet várhatóan április 10-én várható.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai Dominik Curtisszel töltötte az éjszakát

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

magyarnemzet.hu

Viszonya lehetett a játékosával, menesztették az angol klub edzőjét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

"Megfenyegetett a szomszéd, hogy reggel 7 és este 7 között legyenek csendben a gyerekek"

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt