RETRO RÁDIÓ

Bandában erőszakolt meg három fekete afrikai egy 17 éves lányt

Bandában erőszakolt meg három fekete afrikai egy 17 éves lányt
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2019. 03. 12. 16:25

A legfiatalabb, Saddam Muhamadaim Szudánból érkezett Nagy-Britanniába. Amikor menedékjogot kért, azt állította, hogy 1993-ban született. A mostani cselekmény után már fiatalítani próbálta magát.

A Leeds melletti Huddersfieldről tavaly nyáron írtak a lapok annak
kapcsán, hogy nem kevesebb, mint 30 migráns 12 és 18 év közötti lányokat erőszakolt meg, egy részüket a szomszédos Dewburyben.

A mostani nemi erőszak helyszíne az alábbi képen látható aluljáró volt.

Három fekete afrikai férfi ott támadott meg egy 17 éves lányt, akinek semmi esélye nem volt a védekezésre. A három tettes 35, 21 és 18 éves, kettejüket már elítélték.

A legfiatalabb, Saddam Muhamadaim Szudánból érkezett Nagy-Britanniába. Amikor menedékjogot kért, azt állította, hogy 1993-ban született, a mostani cselekmény után viszont már “fiatalította” magát, és 2001-et mondott...Õt egyelőre éppen azért nem ítélték el, mert még vizsgálják az életkorát. Az alábbi képet a rendőrség adta ki róla.

A legidősebbnek, Abdul Latif Salihnak 13 évre kell börtönbe vonulnia. Mindhármukat már egy nappal a nemi erőszak után elkapták. Mark Catney vezető nyomozó a tárgyaláson kiemelte, hogy az áldozat nagyon bátran viselkedett, és reméli, hogy a példás
büntetések valamelyest megkönnyítik számára, hogy feldolgozza a brutális eseményt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.