RETRO RÁDIÓ

Ezért akar mindenáron hazatérni az ISIS-nél harcoló brit lány

Ezért akar mindenáron hazatérni az ISIS-nél harcoló brit lány
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2019. 02. 18. 05:20

Sokan tartanak tõle. Szíriában terrorista volt, de most hazavágyik a 19 éves diáklány, akinek erre különleges oka is van.

Ha valaki volt olyan bátor, hogy önként elhagyta hazáját és elment harcolni az Iszlám Államhoz, akkor most vállalja is a következményeit gondolhatják teljes joggal azok a nyugat-európai politikusok, akik csak vonakodva engedik vissza a “bűneiket megbánó” honfitársaikat, különösen azért, mert általában fogalmuk sincs arról, hogy Szíriában vagy Irakban mit követtek el.

A nyugati, de elsősorban a brit sajtó tele van Shamima Begum történetével.

A most tizenkilenc éves lány négy évvel ezelőtt önként szegődött az Iszlám Állam szolgálatába, de most úgy döntött, hogy haza szeretne térni Nagy-Britanniába.

A Mirror azt írta, hogy Shamima éppen most szülte meg a harmadik, egy holland dzsihadistától származó gyermekét. Jelenleg a férje egy másik táborban tartózkodik Szírián belül. Mivel az első két gyermeke - részben alultápláltság miatt - életét vesztette, az iszlamista lány abban bízik, hogy majd otthon, Nagy-Britanniában rendesen ellátják a babáját. Jelenleg ugyanis egy 25 ezer fős táborban él, ahol nagy a fertőzésveszély.

Ráadásul Begum a The Timesnak azt nyilatkozta, hogy nem bánta meg az Iszlám Állam soraiban töltött időt, de meggyőződése, hogy „az elnyomás és korrupció miatt a kalifátus nem érdemelt végső győzelmet”. A brit közvéleményt megosztotta története. A
belügyminisztérium államtitkára, Ben Wallace úgy fogalmazott, hogy “Nem fogok kockára tenni brit életeket azáltal, hogy terroristákat hozatok haza egy bukott államból.”

Theresa May miniszterelnök szóvivője a történtekkel kapcsolatban azt mondta, hogy a tinédzsernek joga van hazatérni Nagy-Britanniába, de bizonyosan felelősségre fogják vonni az általa jelentett nemzetbiztonsági kockázat miatt. Begum apja kegyelmet kért a lányának azzal, hogy még túl fiatal volt, amikor elment, és nem volt képes mérlegelni tettei súlyát...

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.