Marics Peti
Az európai politika fiatal reménységeként tekintettek rá pár éve, 2018 végére azonban már a saját népe is Emmanuel Macron ellen fordult. Egyetlen francia elnök sem volt még ilyen népszerûtlen, mint õ.
Kicsivel több mint másfél év telt el azóta, hogy Emmanuel Macron hivatalba lépett Franciaország elnökeként. A kezdeti lelkesedés azonban hamar alábbhagyott, 18 hónappal az elnökség kezdete után már a franciák nagy része azt kívánja, bárcsak ne Macron mellett tették volna le a voksukat. Az utóbbi idők legnagyobb elégedetlenségét az váltotta ki, amikor az elnök bejelentette, hogy emelni kívánják az üzemanyagok adóját. A hírt hatalmas tiltakozási hullám követte, országszerte több százezren vonultak utcára.
A köznyelvben sárga mellényeseknek nevezett tüntetők több mint egy hete bénítják meg az országot akcióikkal. A hétvégén fordulópont állt be a demonstrációt illetően, mivel szélsőséges fiatalok is vegyültek a tüntetők közé, akik lángba borították Párizs leghíresebb sugárútját, és komoly csatákat vívtak a rend fenntartóival.
Macron abban bízott, hogy azok a képsorok majd megtörik a tiltakozókat, és elfogadják az adóemelést. A francia elnök tévedett:
Egy frissen készített reprezentatív felmérés szerint ugyanis a választókorú emberek kétharmada a sárga mellényesek mellett állnak.
Az elnök személyes megítélése is siralmasnak mondható: októberhez képest három százalékkal csökkent Macron népszerűsége, így már csak 26 százaléknyian voksolnának rá. A megkérdezettek 75 százaléka pedig kimondottan rossz véleménye van az elnökükről. Másfél évnyi kormányzás után még egyetlen francia elnök sem volt annyira kegyvesztett, mint Macron.
Érdemes felidézni, hogy például Nicolas Sarkozy 2008-ban, másfél évnyi kormányzás után 48 százalékon állt a népszerűségi felmérésben.