Létrehozva: 2018.12.21.

Mindent vett a kamera: ezt tette a 16 éves fiú egy kis apróért

Egy 13 éves gyereket is belerángatott az ügybe, egy idõs férfi pénzét vették el.

Ijesztő kegyetlenséggel vert meg egy 56 éves férfit egy 16 és egy 13 éves fiú tíz lejért. Az áldozat belehalt a sérüléseibe. Az idősebbik fiút most tartóztatták le. A bűncselekmény még októberben történt a romániai Valcele nevű faluban, de a suhancok kegyetlenségéről készült felvételek csütörtökön kerültek ki a sajtóba. Ezeket egy helyi kocsma térfigyelő kamerája rögzítette. Az alábbi videót csak erős idegzetűeknek ajánljuk.

A 16 éves Stefan Popa minden figyelmeztetés nélkül, a szadizmussal határos módon ütlegelni, rugdosni kezdte a férfit, amiben egy rövid ideig részt vett a 13 éves fiú is. Utóbbi vette el az ügyészek szerint az áldozattól a 10 lejt, amit utólag elosztott a barátjával. Az 56 éves férfi már akkor megsérülhetett, de saját lábán haza tudott menni, miután a támadói távoztak a kocsmából. Ám a 16 éves hirtelen ismét felbukkant az udvarán, és ezúttal eszméletlenre verte – számolt be Mihaela Apostol törvényszéki ügyész. Az áldozat már kómában volt, amikor a szomszédok által riasztott mentősök kórházba vitték. Egy hónapra rá belehalt a sérüléseibe. Stefan Popa előzetes letartóztatását december 18-án rendelte el a bíróság. Akkor már házi őrizetben volt egy másik rablásért - írja a Maszol.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas módon próbál még több pénzt szerezni Kulcsár Edina és G.w.M

origo.hu

Fülledt erotika: meztelenül mutogatja a gigantikus melleit a szuperszexi sportolónő - képek

metropol.hu

Elveszítjük Marco Rossit? Fontos dolgot jelentett ki a kapitány

ripost.hu

Közleményt adtak ki a PENNY rövid lejárati idejű termékeiről

mandiner.hu

Putyin szerint a Nyugat arra készül, hogy feldarabolja Oroszországot – kemény üzenetet küldött válaszul

origo.hu

Nyílt pornójelenetek, drog és erőszak a Netflix új filmjében

ripost.hu

Nostradamus jóslata 2024-re: ebben nem lesz köszönet

life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

ripost.hu

Furcsa égi jelenség volt Kecskeméten, ufóról beszélnek a helyiek

ripost.hu

Tuvic Aleksandrának nagyon fontos a pénz egy férfiban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Budapest a fő téma a külföldi lapokban, erről ír most mindenki

KÜLFÖLD

Volt titkosszolgálati főnök: Európa behódol, kultúránk fokozatosan tönkremegy

KÜLFÖLD

Jobboldali előretörés Európában - a brüsszeli bürokraták napjai meg vannak számlálva

KÜLFÖLD

Vérfürdő egy falusi bálon: A támadók „fehér embereket” akartak ölni

KÜLFÖLD

Kész horror: halott gyermekeivel élt egy fedél alatt a gyilkos anya

KÜLFÖLD

Mészárlás az esküvőn: négy vendéggel, majd saját magával is végzett a vőlegény

KÜLFÖLD

Horrorba fulladt két magyar nyugdíjas vitája a vásárlókkal teli Lidl-parkolóban

KÜLFÖLD

Egy migráns több embert megkéselt egy francia bevásárlóközpontban