RETRO RÁDIÓ

Az erőszak elől menekült a táncoló fiú, majd Svédországban erőszakolt

Az erőszak elől menekült a  táncoló fiú, majd Svédországban erőszakolt
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2018. 11. 28. 18:05

Egészen szokatlan indokkal kapott menedékjogot a svédektõl, ráadásul nem is utasítják ki az országból. Tettestársa már nem járt ilyen jól.

Nem tudjuk, hány afgán migráns vallotta már azt a svéd hatóságoknak, hogy „táncoló fiú” volt a hazájában, ám az biztos, hogy a 17 éves Ruhollah Karimi ezzel az indokkal kapta meg a menekült státuszt. A táncoló fiúk azok, akiket a szüleik gazdag és idősebb afgán férfiaknak adnak el, akik egyfajta „státuszszimbólumként” tekintenek rájuk, és akiket szexuális vágyaik kielégítésére tartanak amellett, hogy állandóan körülöttük kell táncoljanak... Ezt egyébként az afgán törvények tiltják, mégis nagy a hagyománya.

Ruhollah azonban szeptember elején egy stockholmi vasútállomás melletti híd alatt a szintén afgán Mahdi Mohammadival együtt megerőszakolt egy 15 éves svéd kislányt.

Ruhollahot tíz hónapra intézményi gondozásra ítélték. Bár az ügyész kiutasítást kért, a Kerületi Bíróság úgy vélte, továbbra is fennáll annak veszélye, hogy szexuálisan fogják zaklatni Afganisztánban, ezért ő Svédországban maradhat.

A 19 éves Mahdi Mohammadit két év hat hónap börtönre ítélték. Meglepő módon, őt kiutasítják majd Svédországból, de 2028-ban visszatérhet, ha akar... Az ítélet szerint ugyanis hazudott a koráról a svéd Migrációs Ügynökségnek. A két erőszaktevőt összesen 17 000 euró kártérítésre kötelezték.

Forrás: Voiceofeurope

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.