RETRO RÁDIÓ

Üvegfalon át láthatják a szülők a kimentett thai gyerekeket

Üvegfalon át láthatják a szülők a kimentett thai gyerekeket
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 07. 10. 07:30

Meglepõ hír látott napvilágot: hiába sikerült a thaiföldi barlangba rekedt 12 gyerek és edzõjük közül már nyolcat épségben kihozni, nem találkozhatnak a szeretteikkel. A kimentetteket ugyanis karanténba helyezték.

,, A fertőzésveszély kizárása érdekében akadályoztuk meg a testi kontaktust a gyerekek és a szüleik közt. A kimerítő küzdelemben igencsak legyengült a szervezetük, most bármilyen fertőzést nagyon könnyen elkaphatnának, éppen ezért nem kockáztatunk"

– közölte Narongsak Osotthanakorn, a tartomány kormányzója. Hozzátette: tudja, hogy nehéz lehet most a szülőknek és a gyerekeknek is, de a fertőzések kizárását elsődlegesnek tartja. A fiúk kezelőorvosa döntött úgy, hogy csak egy üvegen keresztül érintkezhetnek a kiszabadított fiúk a szeretteikkel. A szakemberek a kimenekítettek fizikai felerősítésen túl vizsgálják, és szükség esetén kezelik a bezártság okozta pszichológiai, illetve poszttraumatikus hatásokat.
Jól haladnak a mentési munkálatok, hiszen vasárnap és hétfőn is 4-4 gyereket sikerült a felszínre hozni. Igaz, még 4 gyerek, illetve az edzőjük a barlang mélyén raboskodik.

,,Kedden befejezhetjük a mentést. Csak akkor lehetünk nyugodtak, ha mindenkit sikerült kimenekíteni" – mondta a misszió vezetője.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelezte, Magyarország felajánlotta a segítségét a thaiföldi kormánynak a Tham Luang barlangrendszerben június 23-a óta raboskodó, 11 és 16 év közötti tagokból álló ifjúsági focicsapat, valamint 25 éves edzőjük kimentéséhez.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.