
Az elmúlt évek legsokkolóbb esetében született bírósági ítélet. A tárgyalássorozaton szinte mindenben hazudó migránsnak élete végéig a rácsok mögött kell maradnia.
Nem túlzás azt állítani, hogy másfél évvel az eset után sem heverte még ki Freiburg a gyönyörű 19 éves német diáklány brutális megerőszakolását és megölését. Az elkövető egy fiatal migráns, aki elfogása után hazudott nemzetiségéről, életkoráról és magáról a bűntényről is. Mint kiderült, a férfi egész biztosan elmúlt már 22 éves a gyilkosság elkövetésekor, vagyis a felnőttekre vonatkozó törvények érintik őt is. Hussein K. egyébként legalább négy évvel fiatalabbnak hazudta magát a hatóságoknak - írja a Bild.
![]()
A migránsról aztán az is kiderült, hogy korábban Afganisztánban már megerőszakolt egy kiskorú lányt, majd Görögországban egy több méter magas szikláról lökött le egy fiatal nőt.
![]()
Ezután érkezett Németországba, ahol nem sokkal később egy őszi hajnalon megtámadta a hazafelé bicikliző Mariát. A 19 éves lányt brutálisan megerőszakolta, majd a helyi folyóba dobta, ahol a lány megfulladt. Az ügyben kirendelt pszichológiai szakértő a bíróságon azt mondta:
Ha Hussein K. kiszabadul, akkor nagy valószínűséggel újra gyilkolni fog...
Úgy tűnik, hogy erre most már nem lesz lehetősége, és a freiburgiak is végre lezárhatják a múltat.







