Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2017.12.04.

Meglepő eredményt hozott egy kutatás, ez az EU-t is megosztja

Euroszkeptikusok és europerek vitái szokták jellemezni a közösség mindennapjait, de egy friss tanulmányból kiderült, hogy valójában ennél sokkal változatosabb az unióban élõk véleménye.

A Chatham House kutatóintézet közel tízezer ember megkérdezésével állította fel csoportjait – rögtön hatot, mert viselkedésünk alapján a szakemberek szerint ennyifélék vagyunk.

 

A legnépesebb a „hezitáns európaiak” tábora, ide a megkérdezettek 36 százaléka került. Az ide tartozók büszkék európaiságukra, viszont az EU-ban már kevésbé biztosak, egyes döntéseit elfogadják, másokhoz kritikusan viszonyulnak. A csoport méretének köszönhetően ők határozhatják meg a közösség jövőjét, de mivel nem kötődnek fixen egy politikai párthoz sem, őket kell megnyerniük a vezetőknek. Azt viszont a tanulmány szerzői leszögezték, hogy a hezitálók aggódva nézik a migránsválságot, a befogadás ellen vannak.

A „frusztrált Európa-pártiak” valamikor nagyon erősen hittek az EU céljaiban és értékeiben, de most már úgy látják, ezek nem tükröződnek Brüsszel döntéseiben.

Az „elégedett európaiakbüszkék és úgy érzik, ők sokat nyertek az uniós tagságon. Az EU-t egy demokratikus, értük tevékenykedő szervként ismerik, és ide többségében a fiatal, egyetemet végzett, több nyelvet beszélők tartoznak.

 

A „föderalistáka legerősebb uniópártiak, akik abban reménykednek, hogy sikerül egy még erősebb és több hatalommal rendelkező unióvá, „Európai Egyesült Államokká” fejleszteni a közösséget. Ide főleg az alapító tagállamok nyugdíjasai tartoznak.

A „lázadók” a maguk 14 százalékával a legelégedetlenebbek az EU mai arcával, és több szuverenitást követelnek a tagállamoknak. Itt található több gazdasági válsággal és magas munkanélküliséggel küzdő ország is, mint például Görögország és Olaszország. A szerzők szerint ők hallatják a leghangosabban a véleményüket.

Az „EU-elutasítók” úgy érzik, semmilyen előnnyel nem járt a csatlakozás, nem is büszkék európaiságukra, és nem éreznek együtt a többi tagállammal. Az uniót egy nem demokratikusan működő szervezetnek tartják, több hatalmat akarnak a saját vezetőiknek, és migránsellenesek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt

KÜLFÖLD

Megcsalta vőlegénye a sztárt: 24 órával az eljegyzés után szakítottak