RETRO RÁDIÓ

Félelmetes eszközzel mészárolta le áldozatait a piactéren a migráns

Félelmetes eszközzel mészárolta le áldozatait a piactéren a migráns
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2017. 10. 18. 05:00

A férfi a zsebkendõjével megtörölte a vérben úszó szerszámot, majd rágyújtott egy cigarettára. Így várta meg a rendõröket.

  A torinói Carcano negyedben van egy park, és – bár sokan tiltakoztak elleneegy vásárteret rendeztek be a szomszédságában, ahol mindenki adhatta-vehette, amit akart. Az eladóknak azonban regisztrálniuk kellett, amit a bevándorlók közül nem mindenki
vett komolyan.

Vasárnap pedig szörnyű dolog történt. Két árus padja között túl kevés volt a hely, és ezen összeszólalkozott két olasz és egy nigériai, a 27 éves Khalid Be Greata - írta meg az Ilgiornale.it

A migráns a vitához szükséges hiányos olasztudását egy nála lévő hosszú késsel kompenzálta, és előbb nyakon döfte az 51 éves Maurizio Gugliottát, majd mellkason szúrta Maurizio barátját is.

A szerencsétlen olaszon a kiérkező mentők sem tudtak segíteni,

néhány perc alatt elvérzett. A barátja csak azért nem halt meg, mert a

vastag ruhája miatt nem hatolt túl mélyre a csontozókés.

 

A gyilkos, mint aki jól végezte dolgát, leült egy padra, a kését megtörölte a zsebkendőjével és rágyújtott egy cigarettára, úgy várta meg a rendőröket.

 

     

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.