
A 2015-ös szilveszter örök nyomott hagyott a német emberek emlékezetében. Akkor több száz migráns zaklatott és fogdosott fiatal nõket Köln és több német nagyváros közterein. Szakértõk azt állítják, hogy ugyanez a veszély most is fennáll.
A rendőrség a múlt hét végén adta közre azt a legfrissebb elemzést, miszerint Köln főterén ismét komoly zavargásokra kerülhet sor. Mint írják: a rendelkezésre álló információk szerint idegen férfiakból álló csoportok utazhatnak szilveszterkor több, Észak-Rajna-Vesztfáliában fekvő városba.
Nem látja másképp a helyzetet a tartomány belügyi államtitkára sem. Jürgen Mathies szerint a rendőrségnek fel kell készülnie, hogy minden erejét bevetve kell a rendet fenntartania a nagyobb városokban.
![]()
A tavalyi szilveszter sem múlt el problémamentesen. A hatóságok akkori információi szerint kétezer, elsősorban észak-afrikai bevándorló fiatal utazott Kölnbe, akik közül sokan agresszíven léptek fel az ünneplő tömegben és a rendőrséggel szemben. Az azt megelőző év tapasztalataiból tanulva azonban viszonylag jól oldották meg az egyenruhások a feladatukat, így kirívó incidens nélkül ért véget az újév ünneplése - írja a welt.de.
Tavaly szilveszterkor 640 férfit igazoltattak véletlenszerűen a rendőrök, abból pedig az derült ki, hogy az igazoltattak között az irakiak voltak a legtöbben, 125-en, őket követték a szírek 123-an, és csak ezután következtek a németek.







