RETRO RÁDIÓ

Nem is gondolnád, mitől véd meg a házasság

Nem is gondolnád, mitől véd meg a házasság
N.E.
Szerző
N.E.
Létrehozva2017. 09. 07. 21:51

Ha szeretnénk elkerülni a szívrohamot, érdemes megházasodnunk - tették a nem mindennapi kijelentést a birminghami Aston Egyetem kutatói. A csoport ugyanis arra jutott, hogy a házasság nagymértékben megóvja a felek egészségét.

Az egyetemi kutatók több ezer olyan beteg adatait vizsgálták, akik 2000 és 2013 között kerültek kórházba, többségüket pedig szívrohammal kezelték. Megnézték azt is, hogy a betegek házasságban, esetleg tartós kapcsolatban élnek-e. Az eredmények azt mutatták, hogy a házasságnak egészségmegőrző hatása van.

A kutatók az összefüggéseket azzal magyarázzák, hogy a párok önkéntelenül is az egészséges életmód irányába terelik egymást gondoskodásukkal, és figyelnek például arra, hogy társuk bevegye a gyógyszereit.

Egy szingli sokkal nagyobb eséllyel feledkezik meg ezekről, és kisebb a késztetése a mozgásra, egészséges ételek fogyasztására

– állítja a Paul Carter professzor vezette csoport.

"A házasság kellő lelki és testi támogatást nyújt a feleknek, együtt könnyebben birkóznak meg a betegségekkel. A kapcsolat természete nagyon fontos, és számtalan bizonyítékunk van arra, hogy a stresszes események, mint például a válás, kötődnek a szívrohamhoz és más betegségekhez" – nyilatkozták.

Az orvosok ezért azt javasolják a betegeknek, hogy ha nem is házasodnak meg, igyekezzenek szoros kapcsolatokat kialakítani rokonaikkal, barátaikkal az egészségük érdekében.

Alapvető szükséglet a valahová való tartozás. A lelki egészség befolyásolja a testi egészséget, vagyis ha a léleknek nem jut elég „simogatás”, az előbb-utóbb rossz hatással lehet a fizikai állapotra

– hívja fel a figyelmet Gyarmati Rita pszichológus. Hozzáteszi, hogy az elmagányosodott emberek sokkal nehezebben küzdenek meg a betegségekkel.

A számok is a házasság mellett!

Magyarországon a legutóbbi, 2015-ös adatok alapján több mint 47 ezer 19 év fölötti szenved ún. idült reumás szívbetegségben, több mint 1 millió 200 ezren pedig iszkémiás szívbetegségben – vagyis a szívizom elégtelen vérellátásának betegségében. A kutatás viszont azt bizonyítja, hogy 14 százalékkal kisebb eséllyel kapnak szívrohamot azok, akik együtt élnek valakivel, míg a magas koleszterinszinttel küzdők élete is sokkal hosszabb és kiegyensúlyozottabb lehet, ha van mellettük valaki - ők 16 százalékkal jobb eséllyel indulnak. A cukorbeteg házasok túlélési esélyei is 14 százalékkal, míg a magas vérnyomásúaké 10 százalékkal javulnak.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.