RETRO RÁDIÓ

Semmi, ami eddig volt. Milliós migránsáradat öntheti még el Európát

Semmi, ami eddig volt. Milliós migránsáradat öntheti még el Európát
KF
Szerző
KF
Létrehozva2017. 02. 21. 08:28

A brit védelmi miniszter szerint ha Afganisztánból kivonják a NATO-csapatokat, Európa visszasüllyedhet a migránsválság legsötétebb napjaiba.

Sir Michael Fallon szerint 3-4 millió migráns érkezne rövid idő alatt csak Afganisztánból, ha az országot most magára hagyják.

 

A 64 éves miniszter szerint Afganisztánban még mindig jelen vannak azok a nemzetközi terroristacsoportok vagy utódszervezeteik, amelyek miatt 2001-ben be kellett avatkozni az állam belügyeibe – és a dzsihádisták még mind a mai napig hatalmas fenyegetést jelentenek az afgánokra, és ezzel közvetve Európára is.

Fallon szerint addig nem szabad magra hagyni a nyugati segítséggel felépített demokráciát, amíg a munka nem ér véget – különben Afganisztán összeomlik, az irányítás  a terroristák kezébe kerül, a következményeket pedig nagyon hamar megérzi a kontinens. A politikus ezzel az egykori miniszterelnöknek, David Cameronnak mondott ellent, aki szerint az afgán küldetés már 2013-ban véget ért.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.