5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Botrány egy amerikai menekültközpontban

Botrány egy amerikai menekültközpontban
KF
Szerző
KF
Létrehozva2016. 11. 22. 11:00

Az õrzött létesítményt Obama idején hozták létre.

Elkobozta a migránsoktól a zsírkrétát a texasi Karnes őrzött központ vezetése, mert az alkalmazottak többször is panaszolták, a gyerekek mindent összefirkálnak.

 

A táborban közel 600 anya és gyerekeik élnek – az Egyesült Államokban ezen kívül még két olyan létesítmény van, amelyben bűncselekményt elkövető vagy illegális határátlépő migráns anyákat és gyerekeiket őrzik. Mindhármat még Obama hozta létre, s bár Trump rendszeresen vitatta a lassan leköszönő elődje döntéseit, ő még több hasonló  központot nyitna.

A szóban forgó tiltást azután vezették be, hogy néhány gyerek múlt héten színezés közben összefirkálta a látogatószoba asztalait, komoly károkat okozva ezzel. A szóvivő szerint a korlátozás csak a látogatható szektorokban él, az őrizet többi részén a gyerekek bármilyen játékot használhatnak.

A bent élő anyák szerint azonban ez egyrészt nem igaz, másrészt a gyerekek még túl kicsik ahhoz, hogy olvassanak, így rajzolás híján csak hangosan tudnak játszani, amivel őket és az őreiket is zavarják.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.