RETRO RÁDIÓ

Hátba lőtte magát, hogy megússza felesége meggyilkolását

Hátba lőtte magát, hogy megússza felesége meggyilkolását
WM
Szerző
WM
Létrehozva2016. 09. 23. 18:24

Egy férfi úgy gondolta, hogy meg tudja rendezni a tökéletes gyilkosságot, ha hátba lövi saját magát.

A francia rendőröket még 2012-ben értesítették, hogy Párizstól nem messze, egy erdős területen kigyulladt egy autó. A zsaruk a kocsiban találtak egy női holttestet, nem messze a roncstól pedig a férj feküdt golyóval a hátában. A férfi akkor azt állította a nyomozóknak, hogy ismeretlenek támadtak rájuk. 

Később aztán a férfi ellentmondásba került önmagával, a rendőrök pedig sejteni kezdték, hogy a férj nem is áldozat, hanem maga az elkövető. A szakértők végül arra a következtetésre jutottak, hogy a férfi egy lefűrészelt csövű puskával hátba tudta lőni saját magát. A házkutatás során megtalálták a lefűrészelt puskacsövet, valamint ugyanolyan golyókat, amit a férfi vállából szedtek ki. Maga a fegyver azonban nem került elő. A gyilkosság előtt egyébként a gyanúsított bejelentette, hogy ellopták a puskáját. Időközben az is kiderült, hogy a nő el akarta hagyni a párját, így az ügyészség szerint még indítéka is volt a férfinak a gyilkolásra. 

A francia bíróság 30 év börtönbüntetésre ítélte az elkövetőt, aki azonban még most is azt állítja, hogy teljesen ártatlan, és fellebbezni fog. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.