RETRO RÁDIÓ

Kalapáccsal végeztek ki egy iszlám vallási vezetőt

Kalapáccsal végeztek ki egy iszlám vallási vezetőt
SZB
Szerző
SZB
Létrehozva2016. 08. 23. 23:05

Az volt a bûne, hogy az iszlám egy másik ágát gyakorolta. Fekete mágusnak hitték. Az ISIS kegyetlenül lecsapott rá a nézetei miatt.

Az Iszlám Állam két híve kalapáccsal vert agyon egy muszlim vallási vezetőt Rochdale-ben, mert úgy hitték, fekete mágiával foglalkozik.

A 71 éves Dzsalal Uddint az esti ima után, a mecsetből rángatták egy autóba, és ott gyakorlatilag szétverték a fejét – hangzott el az ügy bírósági tárgyalásán Manchesterben. A brutális gyilkossággal vádolt két ISIS tag közül csak az egyik volt jelen a tárgyaláson, társa a februári öldöklés után feltehetően Szíriába szökött. A videón a helyszínelés pillanatai:

 

Uddin az úgynevezett Ruqya gyakorlója volt, amelyben szertartásokat, varázslatokat végeznek a jó szerencse, az egészség érdekében, és a gonosz szellemek elűzésére – írja a brit Daily Mail. AZ ISIS szerint az iszlám ilyen ágát gyakorló emberrel végezni kell. A tárgyaláson elhangzott, hogy a tettesek áldozatukat a gyilkosság előtt hónapokon át megfigyelték, követték és fényképezték.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.