RETRO RÁDIÓ

Kalandozó tehén tartotta rettegésben a várost

Kalandozó tehén tartotta rettegésben a várost
KF
Szerző
KF
Létrehozva2016. 08. 03. 21:14

Johanna a vágóhídról szökött el, négy héten keresztül kijátszotta a komplett német rendõrséget...

Johannának, a tehénnek klasszikus szarvasmarha életet szánt a sors, de ő úgy döntött, belevág egy kis kalandba. Ezért mikor a németországi Kaiserslauternben felterelték a vágóhídra, fogta magát, és megszökött. Bő egy hónapig keserítette meg a városka lakóinak életét!

A rendőrség a szökés után sorra kapta a hívásokat a riadt lakóktól, hogy egy marha húzott el mellettük...

Johanna keresésébe még helikopterek is beszálltak, de hiába. A tehén rendszeresen itt-ott feltűnt a környéken, de mire a hatóságok odaértek, már újra nyoma veszett.

Végül feladták a bújócskázást, mivel Johanna minden alkalommal bemenekült az erdőbe, ahol szinte lehetetlen volt megtalálni.

A tehén azonban továbbra is igényelte a figyelmet, ezért többször megjelent a vasúti síneken is, akadályozva ezzel a forgalmat. Egy állatvédő szervezet már nyomravezetői díjat is felajánlott, de Johannát senki nem tudta elkapni.

Kedden azonban nem volt szerencséje, hajnalban besétált egy Opel-kereskedésbe! Hogy ott mit tervezett, az nem derült ki, mivel a biztonsági őrök meglátták a kamera felvételein, és azonnal hívták a rendőröket. Mire Johanna észrevette, hogy bekerítették, már késő volt: elfogták.

Jelenleg egy állatmenhelyen heveri ki kalandos heteit - de a gondozók folyamatosan figyelik, nehogy megint kalandozó kedve támadjon...

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.