RETRO RÁDIÓ

Jézus Krisztus él, és parlamenti képviselő akar lenni!

Jézus Krisztus él, és parlamenti képviselő akar lenni!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 08. 03. 18:35

Nagy utat járt be Jézus, aki buszsofõrbõl lett népgyógyító, majd megváltó. Noha bõven túl van a 33. életévén, sõt a 70-en is, úgy véli, neki még az is megadathat, hogy politikus legyen.

John Edward Birtwhistle élete nagy részét buszsofőri állásban töltötte. Egy angol város: Burnley lakosait fuvarozta több mint 40 éven keresztül. Egy szép napon viszont egyik utasa puszta élcelődésből odaszólt neki: „Te vagy Jézus!”. Johnra ez a beszólás akkora erővel hatott, hogy azóta teljesen átszellemült és a megváltó reinkarnációjának tartja magát.

Pár nap hezitálás után felmondott munkahelyén, eladta ingóságait és a nevét az anyakönyvi hivatalban Jézus Krisztusra íratta át. Úgy gondolta, hogy nem szabad a földi javak bűvöletében élnie, ahogyan azokat Isten fia is megvetette. Ezért 1998-ban felutazott Londonba, a fővárosba és hivatalos hajléktalannak állt. Pénzt csakis akkor kért a járókelőktől, ha éppen a szemetesekben nem talált élelmet, és nem volt más megoldás éhenhalás ellen.

Majdnem öt éven keresztül élt így Jézus, mikor ráeszmélt, hogy a Messiás reinkarnációjaként ő többre hivatott. Ekkor ismerte föl gyógyító képességét. Visszaköltözött szülővárosába, ahol mára virágzó bizniszbe kezdett. Saját gyógyítószobát hozott létre, ahol lényegében kézrátétellel kezeli azokat, akik ezt igénylik.

„Egy barátommal kezdődött az egész. Õ volt az első páciensem, aki meglátogatott. Azt mondta, leesett a lépcsőn és rettentően fáj a nyaka. Én 3 percig lehunyt szemmel ott tartottam a kezem a fájdalmas területen. A csoda megtörtént: a fájdalom elmúlt!”

Most viszont úgy látszik, Jézus önmegvalósítása nem a betegek gyógyításában fog beteljesedni. Legújabb hobbija ugyanis a politika.

„2 ezer évvel ezelőtti Jézus is az akkori kormányzó erő ellen ment, hogy békességet hozzon az emberek szívébe. Én pont ugyanezért jöttem e világra. Tudom, hogy nagy háborúk közelegnek. Célom, hogy a közbenjárásommal Nagy-Britannia kimaradjon ezekből a konfliktusokból.”

Jézus a politikai karrierépítését már el is kezdte. Egyelőre szülővárosának önkormányzatában tevékenykedik. De távlati célja a brit parlament egyik képviselői helyét megszerezni. Ha Jézus továbbra is olyan ambiciózusan halad céljai felé, ahogyan eddig tette, nem kizárt, hogy tényleg honatyává avanzsálhat...

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.