
7 éves lányával és 5 éves fiával végzett a nõ.
Letartóztattak egy 30 éves texasi nőt, miután két kisgyereke holttestét a szomszédja háza alatt találták meg. Sheborah Thomas bevallotta, hogy ő gyilkolta meg 7 éves lányát és 5 éves kisfiát.
![]()
A kegyetlen anya még pénteken végzett gyerekeivel: teleengedte vízzel a fürdőkádat, majd mindkét gyerek fejét addig nyomta a víz alá, míg meg nem fulladtak. Ezek után úgy döntött, elássa a holttesteket a szomszéd háza alatt.
A gyilkos anyát az egyik ismerőse adta fel a rendőrségen. A férfi látta, hogy a nő felettébb gyanúsan csomagol, és érdeklődni kezdett nála. Az asszony pedig mindenféle kertelés nélkül bevallotta szörnyű tettét.
A nőnek egyébként van még egy 12 éves fia is, őt azonban nem bántotta. Egyelőre nem tudni, mi vezette őt ehhez a brutális tettéhez, korábban nem utalt semmi arra, hogy mentális gondjai lennének.







