5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Kiderült a disznóság: franciák is pénzelték az Iszlám Államot

Kiderült a disznóság: franciák is pénzelték az Iszlám Államot
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 06. 23. 22:40

Egy profitéhes világcég alkut kötött a terroristákkal, hogy folytathassa mûködését a háborús övezetben.

A francia Lafarge építőipari óriásvállalat az észak-szíriai Jalabiya városában még 2010-ben, a szíriai polgárháború kitörése előtt indította el cementgyárát, de a harcok kitörése után veszélybe került a létesítmény működése.

A francia Le Monde-ban megjelent írás szerint azonban a gyár sokáig mégsem zárt be, a cég alkut kötött az Iszlám Állammal, adót fizetett a terrorszervezetnek, hogy továbbra is termelhessen.

Az Iszlám Állam a pénz fejében megengedte, hogy a cég teherautói áthaladjanak a terroristák ellenőrző pontjain.

Ily módon a Lafarge is finanszírozta az ISIS működését, mindaddig, amíg a terroristák rá nem tették a kezüket a gyárra.

Állítólag ezután voltak kezdeményezések arra is, hogy újraélesszék a üzem működését, s a profiton osztoztak volna az Iszlám Állammal...

A gyárat 2015-ben a kurd milíciák visszafoglalták az Iszlám Államtól, s jelenleg az amerikai, brit és francia különleges erők bázisául szolgál.

 

 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.