RETRO RÁDIÓ

Politikai káosz Brazíliában. Mi lesz így a riói olimpiával?

Politikai káosz Brazíliában.  Mi lesz így a riói olimpiával?
F. G.
Szerző
F. G.
Létrehozva2016. 04. 23. 00:30

Igen nagy a valószínûsége annak, hogy a brazil képviselõház 180 napig felfüggeszti az ország elnök asszonyának mandátumát. Az utcán máris ott vannak a mellette és ellene tüntetõk. A rendõrség összecsapásoktól tart. Lemondott a sportminiszter, távozott az olimpiai játékok biztonsági fõnöke.

Dilma Rousseff brazil államfő elleni bizalmatlansági eljárás megindítására szavazott vasárnap a dél-amerikai ország parlamentjében az alsóházi tagok több mint kétharmada.

Az elnök egyelőre nem mond le, írja az eseményekről az utca hangulatának bemutatásáról is tudósító BBC.

Rousseff ellen a költségvetési törvények megsértésének, ezen belül is az állami mérleg kozmetikázásának gyanúja miatt kezdeményeztek bizalmatlansági indítványt. Az ellenzék azzal is vádolja, hogy 2010-es és 2014-es választási kampányait vesztegetésekből finanszírozták.

Amennyiben a szenátusi szavazást is elveszíti Rousseff, akkor vizsgálat indul ellene, amely fél évig is tarthat.

 

A parlamenti szavazás idején az ország számos városában Rousseff több ezer bírálója és támogatója vonult az utcára.

A fővárosban, a kongresszus épülete közelében a hatóságok a két tábort egy csaknem egy kilométer hosszú, két méter magas fémkerítéssel választották el egymástól - tudósított az MTI.

Az elnök eltávolítására tett kísérlet csak egy, igaz, a legfontosabb része egy korábban kezdődött politikai játszmának.

Két hete lemondott a sportminiszter, távozását azzal magyarázták, hogy politikai ellentétei vannak az elnöknővel.

Ezek után jött a hír, hogy ugyancsak vette a kalapját a brazil biztonsági erők parancsnoka, a riói olimpia biztonsági főnöke, aki állítólag szintén az elnök asszony tevékenységét kritizálta.

Persze Brazíliában is igaz a mondás, hogy senki nem pótolhatatlan, még maga az ország elnöke sem, de az mégsem normális dolog, hogy az olimpia majd utcai tüntetésekkel tarkított kormányválsággal vegye kezdetét.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.