RETRO RÁDIÓ

Már az Unió szívét támadja az Iszlám Állam

Már az Unió szívét támadja az Iszlám Állam
F. G.
Szerző
F. G.
Létrehozva2016. 04. 19. 10:07

Új típusú veszélyforrás miatt van készültség Brüsszelben: kiderült, a terroristák megkezdték a beszivárgást az Unió központi intézményeibe. Pusztító támadásra készülnek a dzsihadisták. Az FBI is beszállt a nyomozásba.

A brüsszeli repülőtér egyik robbantója egy hónapon át ki-be járkálhatott az Európai Parlament (EP) épületébe egy takarítócég alkalmazottjaként, hat és hét évvel ezelőtt.

Bejáratos volt a képviselők irodáiba, ám amikor az esetre fény derült, a szóvivő először próbálta tagadni az esetet, mondván, ellenőrizni kell a tényeket…

Most a Der Spiegel arról tudósít, hogy  egyik, az Európai Parlamentnek beszállító cég két alkalmazottjánál az Iszlám Állam propagandaanyagaira bukkantak. Az Illetőket elbocsátották, ügyükben a belga rendőrség nyomoz, de az Európai Parlament biztonsági kockázatokra hivatkozva egyelőre nem kommentálta az esetet. Azt tervezik, hogy a jövőben saját sofőröket fognak alkalmazni.

A Spiegel információi szerint a 751  EP-képviselőnek 65 sofőr áll rendelkezésére Brüsszelben, 85 Strasbourgban, akik mindannyian magáncégek alkalmazottai. Rajtuk kívül még 23 sofőr áll EP alkalmazásában.

Sokat elárul az Iszlám Állam terveiről az a korábbi sajtóinformáció, hogy a brüsszeli terrortámadást követő rendőrségi hajsza során találtak egy laptopot, rajta a kormányfői hivatal fényképeivel, tervrajzaival. A gépben levő információkat azóta az FBI szakértői elemzik.

Már nem az a kérdés, hogy lesz-e újabb terrortámadás, hanem az, hogy mikor és hol.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.