Létrehozva: 2019.06.18.

Átesett a császármetszésen az anyuka, de a legdurvább csak ezután jött

Évtizedekig nem jöttek rá arra, hogy mi okozta nála a kínzó fájdalmat. Az igazság a röntgenorvost is meglepte!

Egy nőt hasi fájdalmak kínoztak az elmúlt években, amit az orvosai májproblémákkal magyaráztak. Az Észak-Oszétiában élő nő emiatt fájdalomcsillapítókon élt, nemrég azonban fény derült panaszai valódi okára.Mint kiderült, a nőnek még 1996-ban volt császármetszése egy orosz kórházban, ahol benne felejtettek egy több mint 15 centis sebészeti csipeszt – írja a Daily Mail.

23 évig kellett várnia, míg végre megröntgenezték a hasi fájdalmai miatt. Akkor végre megtalálták a csipeszt, hamarosan pedig az eltávolító műtétre is sor kerül.  A korábban császármetszést végző kórházban belső vizsgálatot indítottak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

"Az anyósom már négy alkalommal szabotálta az esküvőmet – elfogyott a türelmem!"

NA NE!

„A fiaim 24 nap különbséggel születtek, de ikrekként nevelem őket!”

NA NE!

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

NA NE!

Alvás közben bénult meg a fiatal, szellem jelent meg a házban

NA NE!

Hátborzongató: az autópálya közepén sétáló szellemet vett fel egy kamionos

NA NE!

Mind tévedésben éltünk idáig: így kell kinyitni a Tic Tac-os dobozt

NA NE!

A kutatók is elsápadtak attól, ami az óceán mélyéről előkerült

NA NE!

Egyévesen zúgott bele a 31 évvel idősebb színésznőbe, most babát várnak