Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2020.12.08.

Amerika legjobban kereső prostija beperelte Nevada államot, mert nem kapott segélyeket a járvány alatt

Szakértők szerint simán lehetséges, hogy a bíróságon kedvező ítélet születik a szexmunkás számára, aki akár milliós kártérítést is kaphat.

Szerző Gaál József

Az Egyesült Államok legjobban kereső szexmunkása pert indított Nevada állam ellen, mert koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében hozott korlátozóintézkedések miatt már március óta nem fogadhat kuncsaftokat, a kieső bevételeit pedig semmilyen formában sem kompenzálta az állam vezetése – írja a helyi sajtóra hivatkozva a Daily Star internetes kiadása.

Allice Little adózott jövedelme 1 millió dollár, azaz átszámítva körülbelül 300 millió forint volt 2019-ben. Ezt a szép összeget teljesen törvényesen kereste, hiszen Nevada állam egyes megyéiben legális a prostitúció az erre a célra kijelölt bordélyházakban.

A babaarcú örömlány idén már nem tett szert a tavalyihoz hasonló szép bevételre, hiszen a korlátozóintézkedések miatt már hónapok óta nincsenek vendégei. A baj viszont alapvetően nem ezzel, hanem az állami támogatások hiányával van. A törvényes keretek között dolgozó prostituáltak ugyanis semmilyen segélyt sem kaptak a járvány kitörése óta. Mondhatni az út szélén hagyták őket, holott „békeidőben” ők is ugyanúgy adóztak a keresetük után, mint bármelyik más munkavállaló.

Allice saját elmondása szerint Steve Sisolak nevadai kormányzó törvénysértést követett el, amikor jelentéktelennek nevezte a prostituáltak munkáját és – másokkal ellentétben – semmilyen állami támogatást nem biztosított nekik.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Alice Little (@thealicelittleofficial) által megosztott bejegyzés

„2021-ben lesz a nevadai prostitúció legalizálásának ötvenedik évfordulója. Az elmúlt fél évszázadban a nevadai legális szexmunkások, és a vidéki bordélyok fellendítették Nevada kihalt részeinek gazdaságát. Helyi lakosok és turisták millióit szórakoztattunk. Az óriási becsmérlés ellenére bebizonyítottuk, hogy a szexmunka egy legitim foglalkozás lehet, ha a prostitúciót az állam legalizálja és szabályozza” – fogalmazott Allice.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Alice Little (@thealicelittleofficial) által megosztott bejegyzés

„Nevada legális szexmunkásai kiállták az idő próbáját, és megszereztük helyünket az asztalnál. Nem hagyom, hogy a kormányzó szeszélyes cselekedetei pusztítsák megélhetésünket a világjárvány idején. A szexmunkások megérdemlik, hogy úgy bánjanak velük, ahogy más keményen dolgozó nőkkel is bánnak. Harcolni fogok a munkához való jogunkért és az állami támogatásokért” – tette hozzá a szexmunkás.

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

magyarnemzet.hu

Egy influenszer már bánja, hogy elment David Pressman vacsorájára

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

Kitálaltak a Playboy- és OnlyFans-modellek: ezt rontják el a férfiak szex közben

NA NE!

„Házas férfiakkal fekszem le, de szerintem ez nem megcsalás!”

NA NE!

Rémisztő felfedezés: ennyi mindent tud rólunk valójában a Google

NA NE!

Kővé dermedt az anya attól, ami a fia szobájában történt éjszaka

NA NE!

"Ez volt az utolsó esélyem, hogy anya lehessek, de a férjem kényszerített az abortuszra!"

NA NE!

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

NA NE!

A kutatók elsápadtak attól, ami a Vörös bolygóról előkerült

NA NE!

Pontban éjfélkor riadt fel: úgy felpofozta egy szellem, hogy bevérzett a szeme