Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.09.12.

Most jelentették be a tudósok: hátborzongató dologra bukkantak az exobolygón

Mérföldkőhöz érkezett a Naprendszeren kívüli élet kutatása.

Első alkalommal sikerült vízgőzt kimutatni egy, a csillaga lakható zónájában keringő exobolygó légkörében. A lakható zóna azt a régiót jelöli a csillagok körül, ahol a víz képes folyékony állapotban fennmaradni, így elméletileg az ezen zónában fekvő égitesteken az élet is kialakulhat.

Az új eredmények mérföldkövet jelentenek a Naprendszeren kívüli élet kutatásban. A szakértők szerint az érintett szuperföld az egyetlen olyan exobolygó, amelyen az élettel összeegyeztethető hőmérséklet, illetve víz van.

Ez önmagában persze nem jelenti azt, hogy valóban van élet a 110 fényévnyire fekvő, nyolc földtömegű, K2-18b jelű égitesten, de így is ez az eddigi legjobb jelölt.

„Vizet találni egy talán lakható világon hihetetlenül izgalmas”

– mondta Angelos Tsiaras, a University College London (UCL) munkatársa és a tanulmány társszerzője.

A K2-18b exobolygót 2015-ben fedezte fel a Kepler amerikai űrteleszkóp. Csillaga, a K2-18 egy vörös törpe az Oroszlán csillagképben. Az UCL csapata a Hubble űrtávcső adatait használta, és kifejlesztett egy nyílt kódú algoritmust a bolygó légkörén átszűrődő csillagfény elemzésére.

Az eredmények felfedték a vízpára molekuláris jeleit, valamint hidrogén és hélium jelenlétét is kimutatták. A K2-18b valószínűleg jégből és kőzetekből áll, épp mint a Föld, a Mars vagy a Vénusz.

origo.hu

Jürgen Klopp döbbenetes dolgot mondott, Szoboszlait is érinti

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

borsonline.hu

Emlékszel még az elragadó Rosalindára? Úgy megváltozott, alig lehet ráismerni 25 évvel a sorozat után

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda-házaspár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: egy gízai Nagy Piramis méretű aszteroida száguld felénk

KOMPOST

Fényképes bizonyítékot tárt fel az apokalipszisről egy időutazó - Videó

KOMPOST

150 éves festmény a bizonyíték az időutazásra - Fotó

KOMPOST

Lebuktak: Vulkánba bújt el az UFO, megszólalt a szakértő

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat