Létrehozva: 2019.11.04.

Továbbra is tart az ősi háború a házasságokban: ezen folyik a küzdelem

Vérre menő vitákat, üvöltözést és komor hallgatást eredményezhet, ha a pár képtelen ebben az apróságban megegyezni. Nem véletlen van ez így: sokkal több áll a háttérben, mint egy egyszerű mozdulat...

Amint egy férfi és egy nő összeköltözik, kezdetét veszi a nagy vécéülőke-háború. A nők úgy gondolják, hogy az alap az lenne, hogy a férfi lehajtja maga után, hisze ezzel azt is mutatja, hogy tiszteli a nőt. A férfiaknak mindegy lenne, hogyan áll az ülőke, de van, amikor elegük lesz a szekálásból, és kijelentik, hogy márpedig nekik felhajtva jobb – és ebben a vitában még nem született győztes. Pedig még tudományos elemzések is készültek a témában…

Fotó: Pixabay.com

Az egyik kutatás a témában 17 oldalas tanulmány eredményezett, látszik, hogy a tudósok is komolyan veszik a helyzetet. A Michigan-i Egyetem kutatója egyszer és mindenkorra le akarta zárni a vitát, de mondanunk sem kell, hogy nem járt sikerrel. Statisztikát készített, amiből kiderült, hogy mivel a férfiak és nők másképp használják a vécét, ezért nem fogják tudni meggyőzni egymást. Végül arra a következtetésre jutott, hogy ha ugyanannyi vagy több nő van egy háztartásban, mint férfi, akkor a pasiknak lovagias kötelessége mindig lehajtani maguk utána az ülőkét. Viszont ha a férfiak vannak többen, akkor alkalmazkodjanak a nők. Ezt, mondanunk sem kell, szinte lehetetlen a gyakorlatba átültetni – egy másik kutatásból az is kiderült, hogy miért nem.

Fotó: Profimedia

Richard Harter tanulmánya nem a statisztika, hanem a lélektan felől közelíti meg a kérdést, és azt állítja, hogy a vécéülőke egy kiváló konfliktusforrás. Sőt, a legkisebb helyiség körüli viták nagyon szépen tükrözik, hogy mennyire tud együttműködni a férfi és a nő a házasságban. Azt javasolja a férfiaknak, hogy a saját lelki békéjük érdekében tartsák mindig lecsukva.

A nők ugyanis sokszor ürügyként használják a felhajtott vécéülőkét, hogy elővehessék a partnerüket, és veszekedjenek egy jót. A legtöbb tanulmánynak a témában egyébként ez a végkövetkeztetése. Kérdés, vajon mennyire döntik el a vitát ezek az elemzések – hiszen mindet férfiak készítették, akiknek valószínűleg elege lett az otthoni szekálásból. Tehát a következtetés csak az maradhat, amit tanulmányok nélkül is tudnak rég a férfiak: a békesség érdekében érdemes lehajtani az ülőkét…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra