BIZARR

Fordulat a szegedi mankós fosórém ügyében, ezt közölte a rendőrség

Jó hírre ébredtek a szegedi passzázs dolgozói és vásárlói.
  • Szerző: Doris

Elkapta a rendőrség a szegedi fosórém néven elhíresült férfit, aki heves bélmozgásával rendre megkeserítette a helyiek életét. Az illető ugyanis nyilvános vécének használta a város közterületeit, volt, ahova rendszeresen visszajárt. Leginkább a Passzázs sor üzlethelyiségeinek bejáratát szerette összepiszkítani, utána pedig provokatívan egyenesen a biztonsági kamerába nézett.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Köztisztasági szabálysértés ügyében már korábban is, több alkalommal intézkedtek a rendőrök egy 57 éves férfivel szemben a tavalyi évben és 2021 elején is. A helyszíni bírságot, valamint a szabálysértési feljelentésekből eredő pénzbírságot befizetni nem tudta, ezért azokat még 2021 áprilisában a bíróság elzárásra változtatta, amit azóta is tölt – fogalmaz a police.hu.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?