tóth gabi
Még az orvosokat is sokkolta, amikor meglátták a fiatal férfi lábát. Ez a születési rendellenesség ugyanis nagyon ritka, ilyen formában pedig még soha nem találkoztak vele. Nem csoda, hogy pokollá tette a férfi életét...
Olyat hallottunk már, hogy valakinek hat lábujja van, de hogy egyetlen lábfején kilenc – ez igazán ritkaságnak számít. A 21 éves kínai férfi azonban egyáltalán nem érezte kivételesnek magát, sőt: egész életében szégyellte torz lábfejét. Nem csoda, hogy most rászánta magát a műtétre…
Az igazságoz az is hozzátartozik, hogy Ajun egész életében szeretett volna megszabadulni a felesleges lábujjaktól, ám babonás szülei szerint azok szerencsét hoznak, ezért nem csináltatták meg a műtétet, míg a férfi gyerek volt. Ő azonban soha nem gondolta, hogy különleges lenne, sőt: szégyellte levetni a zokniját az öltözőben, és soha nem mert randira hívni egy lányt se.
null
null
Bár az orvosok számára nem ismeretlen, hogy valakinek több lábujja is nőjön, Ajun lába számukra is szenzáció volt. Alaposan fel is adta nekik a leckét: a műtét kilenc órán át tartott, aminek során eltávolítottak négy plusz lábujjat, és egy új nagylábujjat alakítottak ki. Az orvosai szerint igen ritka, hogy egy ennyire súlyos deformációt 21 éven át ne kezeljenek. Ajun egyelőre lábadozik a műtét után, és alig várja, hogy végre normális életet élhessen. További fotókért kattints ide.