5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Eddig tartott a pihenő, eldől Szoboszlaiék sorsa

LL
Szerző
LL
Létrehozva2026. 02. 26. 17:15

Kiderül a következő akadály a budapesti BL-döntő felé vezető úton. Régi ismerős áll Szoboszlai Dominik és társai útjába.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) svájci székházában pénteken déltől sorsolják ki a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek párosítását. A korábban elkészített ágrajzból annyi már tudott, hogy a legjobb 16 közé jutott csapatok mely két ellenfél közül kapnak riválist. A budapesti döntőbe (május 30., Puskás Aréna) vágyók között van három magyar válogatott futballista: Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos az angol Liverpool, Sallai Roland pedig a török Galatasaray erősségeként.

Szoboszlai Dominik, Liverpool, Bajnokok Ligája
Szoboszlai Dominik eddig 4-4 góllal és gólpasszal segítette a Liverpoolt a BL-ben, a kanadai táblázaton csak négyen előzik meg a teljes mezőnyben (Fotó: AFP)

Miután Szoboszlaiék a harmadik helyen zárták az alapszakaszt, a nyolc kiemelt egyikeként februárban pihenhettek, amíg a 9-24. helyezettek – köztük a huszadikként továbbjutó, majd a Juventust felülmúló Sallai-csapat – egy-egy oda-visszavágós párharcot vívtak a legjobb 16 közé kerülésért rendezett rájátszásban. Most azonban a Liverpool is folytatja a budapesti BL-döntő felé vezető utat, kérdés, ki ellen.

Szoboszlai Dominikék megint összeakadhatnak Sallai Rolandékkal

A nyoni sorsoláson akár újra szembetalálkozhatnak a magyar BL-résztvevők: Sallaiék nyolcaddöntőbeli ellenfele a Liverpool vagy a Tottenham, Szoboszlaiéké az Atlético Madrid vagy a Galata lehet. 

Érdekesség, hogy a Pool éppen e két csapat ellen kezdte az idei BL-sorozat alapszakaszát. Szeptemberben előbb 3-2-re legyőzte az Atletit (Virgil van Dijk 92. percben fejelt győztes góljához a meccset végigjátszó Szoboszlai adta az asszisztot, míg Kerkez az utolsó percekre állt be csereként), majd Isztambulban 1-0-ra alulmaradt Sallaiék vendégeként (akkor a Galatasaray magyarja az utolsó húsz percben játszott, Szoboszlai és Kerkez végig a pályán volt).

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcait március 10/11-én kezdik, a visszavágókat március 17/18-án rendezik.

A kiemeltek lehetséges ellenfelei a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőiben:

  1. Arsenal: Atalanta vagy Bayer Leverkusen
  2. Bayern München: Atalanta vagy Bayer Leverkusen
  3. Liverpool: Atlético Madrid vagy Galatasaray
  4. Tottenham Hotspur: Atlético Madrid vagy Galatasaray
  5. Barcelona: Newcastle United vagy Paris Saint-Germain
  6. Chelsea: Newcastle United vagy Paris Saint-Germain
  7. Sporting: Bodö/Glimt vagy Real Madrid
  8. Manchester City: Bodö/Glimt vagy Real Madrid

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.