
„Dibusz bravúrjaira szükség lesz” - meglepetést vár a Fraditól Pászka Loránd
Komoly erőpróba előtt áll a Ferencváros csütörtökön az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában a belga Genk vendégeként. Pászka Lóránd nem tartja lehetetlennek volt csapata, a Fradi belgiumi pontszerzését.
A Ferencváros 1-1-es döntetlennel kezdett odahaza a Viktoria Plzen ellen az Európa-liga főtábláján Budapesten. Csütörtökön (21 óra, tv: m4Sport) már Belgiumban, a Genk otthonában lesz jelenése a Fradinak, amely 2023. október 26-án ugyanott gól nélküli döntetlent ért el a Konferencia-ligában.

Fordulatos 90 percet játszottunk 2023-ban. Azon a meccsen mindkét együttes jobbára a támadással törődött, Dibusz Dénes remek formát fogott ki, három-négy robinzonádjával bizonyított, és azokra csütörtökön is szükség lehet
– fogalmazott a Ripostnak Erdélyből Pászka Lóránd. A jelenleg a Csíkszeredában szereplő játékos két éve csereként lépett pályára Genkben, a 82. percben Cristian Ramírezt váltotta. Kiemelte: a Fradi remekül küzdött egy hete a Plzen ellen.
A nyitó fordulóban a Viktoria Plzen elleni 1-1-es végeredménnyel nincs gondom, elvégre az egy pont az egy pont. Főleg úgy, hogy Cebrail Makreckis kiállítása után nehéz helyzetbe került a Fradi. Csakhogy Varga Barnabásék olyan akaraterőről tettek tanúbizonyságot, amit, ha magukkal visznek Genkbe, három ponttal térhetnek haza.
Genk-Fradi: több is lehet egy pontnál
Ezzel nagyjából egyetért a jelenleg a Honvéd második csapatánál kapusedzőként dolgozó Brockhauser István, aki annak idején két bajnoki címét és egy Belga Kupát nyert a Genk tagjaként.
A genkiek két éve meghívtak, amikor a Fradi ott játszott. Az akkori döntetlen megismételhető annak ellenére, hogy a belgák az Európa-liga első fordulójában idegenben 1-0-ra megverték a skót Rangerst Glasgowban, amihez az is kellett, hogy a hazaiaktól kiállítottak egy játékost
– nyilatkozta a 61 éves, korábbi tízszeres magyar válogatott kapuvédő.
Kilenc hely különbség
Az első főtáblás forduló után a 36-os mezőnyben a Genk a tizedik, a Ferencváros pedig a tizenkilencedik helyen áll.
Meddig jut a Fradi?
A második számú európai labdarúgó kupasorozatban ismét izgalmas csaták várják a szurkolókat: ki jut el a kieséses szakaszig, és kik küzdhetnek majd az isztambuli döntőben a trófeáért? A csoportkörben már most parázs mérkőzések, fordulatok és meglepetések borzolják a kedélyeket, és minden játéknap újabb sztorikat hoz. Vajon a nagy múltú klubok dominálnak, vagy érkezik egy igazi fekete ló, amely végigrobog a sorozaton? A TippmixPRO ezúttal is ott van a pályán: számtalan fogadási lehetőséggel teszi még izgalmasabbá az Európa-liga estéket. Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!







