16°C
30°C

Viktor, Lőrinc névnapja

RETRO RÁDIÓ

Történelmi diadal jöhet, óriási esély előtt áll a Fradi

(s)
Szerző
(s)
Létrehozva2025. 05. 01. 09:00
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Még sohasem jutott el az európai női vízilabda-sport csúcsrendezvényére, a Bajnokok Ligája Final Fourba az FTC női vízilabda-együttese. Idén megtette, május másodikán és harmadikán ott bizonyíthat a Fradi.

Az FTC-Telekom Waterpolo a spanyol Sant Andreu együttesével találkozik a női vízilabda BL pireuszi négyes döntőjének pénteki elődöntőjében. Faragó Tamás olimpiai aranyérmes legendánk szerint a két érdekelt spanyol gárda közül a gyengébbik, a Sant Andreu az elődöntőben könnyebb akadályt jelenthet a Fradi számára.

Fradi
A Fradi spanyol csapat ellen folytatja Fotó: Török Attila

A legutóbbi négyes fináléban harmadikként zárt ez a rivális, míg a másik elődöntőben érdekelt két csapat, a szintén spanyol, Keszthelyi Ritával is erősített Sabadell vagy a házigazda görög Olimpiakosz Pireusz előrehozott finálét játszik egymással. Vályi Vandáék már eddig is kiemelkedőt nyújtottak ebben a sorozatban, tudniillik a zöld-fehérek női szakosztálya csak 2017-ben alakult

 - nyilatkozta Faragó Tamás.

A Fradi szerencsés volt a nyolc között

A válogatottunkkal Eb-aranyérmes, vb-ezüstérmet és olimpiai harmadik helyet kiharcolt exkapitány, Bíró Attila úgy véli, a Fradi már a negyeddöntőben szerencsés volt azzal, hogy az olasz Cataniát kapta.

- Az Olimpiakosz és a Sabadell egyaránt hemzseg a klasszisoktól, persze azért a Sant Andreu tudása sem lekicsinylendő, ráadásul már találkoztak egymással, és a mieink nyertek. Ha a Matajsz-csapat bekerül a döntőbe, az jókora felszabadultságot eredményezhetne. A mai FTC nem ijed meg a saját árnyékától. Ezt tapasztaltam akkor is, amikor pár napja Matajsz Márk edző együttese három napot készült Egerben, és magabiztos játékkal győzött a helyi csapat ellen.

Női vízilabda Final Four, Pireusz, elődöntők:

Május 2., péntek:

Sabadell-Olympiakosz 17.30

FTC-Sant Andreu, 19.15 (TV: m4Sport)

Május 3., szombat: végső helyosztók

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.