tóth gabi
Alig több mint egy hónap múlva tartják a Aranylabda díjátadóját. Hivatalosan ugyan még 30-an vannak versenyben a rangos elismerésért, a spanyolok szerint már eldőlt, hogy Vinícius Júnior lesz a végső befutó.
Tavaly Lionel Messi kapta az Aranylabdát, akit ezzel már nyolcadszorra választottak meg a világ legjobbjának. Idén azonban nem került be a legjobb 30 közé csakúgy, mint Cristiano Ronaldo. 2003 óta először hiányzott mindkét klasszis a listáról. A mostani két legnagyobb esélyes Jude Bellingham és Vinícius Júnior, mellettük Rodrit és Erling Haalandot emlegetik. Spanyol sajtóhír szerint azonban már rég eldőlt, ki lesz a befutó.
A Marca tudni véli, hogy a nyertes máris megvan Vinícius Júnior személyében, akit állítólag a France Football magazin már értesített is a diadaláról, a Nike pedig különleges arany lábbelit készített a brazil csatár tiszteletére - írja az MTI.
A brazil szélső teljesítményére tavaly aligha lehetett panasz. Minden sorozatot figyelembe véve 39 tétmérkőzésen 24 gólt és 11 gólpasszt ért el a Real Madrid színeiben. Ebből kiemelkedik a Spanyol Szuperkupában lőtt triplája a Barcelona ellen a döntőben, a Bajnokok Ligájában pedig négy gólt szerzett az egyenes kieséses szakaszban, az elődöntőben és a fináléban is betalált.
Viníciusnak egyedül a nyári Copa América nem sikerült jól, ahol nem igazán volt formában, a negyeddöntőre kisárgázta magát, Brazília pedig ki is esett Uruguay ellen. Bellinghamnek ez lehet az előnye vele szemben, ő ugyanis az angol válogatottal bejutott az Európa-bajnokság fináléjába, Szlovákia ellen pedig még a legjobb 16 között szerzett nagyon fontos gólt.
A világ labdarúgásának legnagyobb presztízsű egyéni díját október 28-án adják át Párizsban, a hagyományos Aranylabda-gálán.