RETRO RÁDIÓ

Szoboszlainak kemény ellenféllel kell szembenéznie, ráadásul az edzője is elégedetlen

ML
Szerző
ML
Létrehozva2024. 08. 05. 16:40

Eredményes amerikai szereplést zárt a Liverpool, amely a Betis és az Arsenal után a Manchester Unitedet is legyőzte. Arne Slot azonban ezzel sem feltétlen elégedett, és több poszton szeretné megerősíteni a csapatát, Szoboszlai Dominik szintén izgulhat.

Eddig biztatóan alakul a Liverpool felkészülési szezonja, az Egyesült Államokban lezajlott mérkőzéseit egyaránt megnyerte. A Betis ellen Szoboszlai Dominik gólja döntött, az Arsenalt 2-1-re, a Manchester Unitedet pedig 3-0-ra győzte le.

Szoboszlai Dominik
 Szoboszlai Dominik új riválist kaphat a középpályán, aminek Wataru Endo lehet a vesztese Fotó: AFP

Arne Slot a remek kezdés ellenére nem ragadtatta el magát, és a három győzelem ellenére is több kritikát fogalmazott meg a csapatról.

„Elégedett voltam néhány játékos teljesítményével, de nem mindenkiével. Nagyon örülünk a győzelemnek, szereztünk néhány szép gólt, igazán jól sikerült a túránk. De úgy éreztem, hogy nem tartottuk a kezünkben a meccset, túl sok helyzetet engedélyezünk az ellenfélnek. A United többet érdemelt egy háromgólos vereségnél, de minket dicsér, hogy élni tudtunk a helyzeteinkkel” – nyilatkozta Arne Slot, amit a Magyar Nemzet szemlézett.

A Liverpool egyedüliként a Premier League élcsapatai közül még senkit sem igazolt a nyári átigazolási szezonban, a szurkolók pedig egyre türelmetlenebbek. A folyamat persze valamilyen szinten érhető, az újonnan érkezett Slot szeretett volna mindenkit megnézni és csak ezután dönteni arról, hogy milyen erősítésekre van szüksége.

Szoboszlai csapattársa aggódhat

Az egyik vérfrissítés a középpályán történhet, Szoboszlai és poszttársai riválist kaphatnak. Közülük a védekező középpályás Wataru Endo kerülhet bajba. A japán válogatott tavaly érkezett a Liverpoolhoz és az első szezonja pozitívra sikeredett. Slot azonban másfajta típusú játékost képzel el erre a posztra, így könnyen elképzelhető, hogy a 31 éves futballista mindössze egy év után elhagyja a klubot.

Szoboszlai a Betis és az Arsenal ellen kezdett, és mindkét találkozón biztató teljesítménnyel rukkolt elő. A Liverpoolnak a bajnokság augusztus 17-én kezdődik, az újonc Ipswich ellen lép majd pályára.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.