RETRO RÁDIÓ

Megszenved a Fradi a BL-ért: Tenger alatti alagút és műfű várja a bajnokcsapatot

sk
Szerző
sk
Létrehozva2023. 07. 06. 10:30

A szokottnál hamarabb utazik a magyar bajnokcsapat az idegenbeli meccs helyszínére, a Feröer-szigetekre.

Jövő kedden megkezdi a Fradi focicsapata a remélhetőleg hosszú menetelését a Bajnokok Ligájában. Sztanyiszlav Csercseszov együttese a feröeri Klaksvík otthonában lép pályára, ahova meglehetősen kalandos úton juthat el a gárda. Ma már jóval rendezettebbek a viszonyok, mint például húsz évvel ezelőtt, de így is indokolt a két nappal korábbi, vasárnapi utazás.

Az északi csapat műfüvön fogadja a Fradit Fotó: AFP

A gárdára kalandos repülőút várhat. A szigetrendszer időjárási viszontagságai miatt a repülőutak mindig kalandosak voltak Feröerre, 2000-ben a Tatabánya odautazó csapatának tagjai például az életükért aggódtak. A gépből kezdett kifogyni a kerozin, azonban a helyi leszállópálya vihart miatt alkalmatlan volt a landolásra. A gépet végül Shetland-szigetén rakta le a pilóta, innen utazott tovább másnap a Tatabánya. Az infrastruktúra azóta javult, sőt, a landolás után a buszút is csak egy órás lesz a korábbi három helyett: az országban ugyanis tenger alatti alagutakat építettek ki, s itt van a világ első tenger alatti körforgalma is. Ha ez nem lenne elég, akkor "stadion" pályájának alapmérete is kisebb a szabványnál, a játékteret pedig műfű borítja, mely a vendégcsapatok számára szokatlan. Mint ahogy a feröeri időjárás sem mindig kellemes, megesik, hogy nyáron esténként 2 fok és szakadó eső van - írja az Origo. Mindehhez természetesen alkalmazkodni kell, ezért van az, hogy a fradisták már két nappal a meccs előtt elutaznak a találkozóra. 

A Fradi kétszer is elutazott ausztriai edzőtáborba a nyáron Fotó: Molnar Adam

A Klaksvík jó formában várja a csatát, utolsó 16 meccsét egyaránt megnyerte. A Ferencváros persze jóval komolyabb ellenfél, mint amilyenekkel odahaza találkozik.

A Fradinak összesen négy selejtezős párharcot kell megnyernie a BL csoportköréhez. Amennyiben a feröeri csapatot legyőzi, a következő körben a svéd Häcken, vagy a walesi TSN lesz a Ferencváros ellenfele.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.