Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2023.05.02.

Megható pillanatok: Ferenc pápa elhozta a béke és az összefogás reményét

A szentatya csodás napokat töltött Magyarországon, mindannyiunknak felejthetetlen perceket szerezve. Nagy hatást gyakorolt mindazokra, akik találkoztak vele.

„Kedves testvéreim, azt kívánom nektek, hogy Krisztus örömét terjesszétek, Isten éltessen titeket! Hálás vagyok nektek ezekért a napokért, a szívemben hordozlak benneteket és kérlek, hogy imádkozzatok értem. Isten, áldd meg a magyart!”–mondta fohászában Ferenc pápa a Kossuth téren, az általa pontifikált szentmisén. A pápa három tartalmas napot töltött Budapesten és távozásakor elégedetten nyilatkozott, továbbá azt is bejelentette, hogy békemissziót indít az orosz-ukrán háború befejezése érdekében. 

 Ferenc pápa már másodszor jár Magyarországon, de harmadszor a magyaroknál, ha a Csíksomlyón pontifikált miséjét is ide számítjuk. 2021-ben az Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére érkezett hazánkba, ám az a látogatása nem az országnak, hanem az eseménynek szólt és csak néhány órát tartózkodott Budapesten. Most a szervezők gondoskodtak róla, hogy Róma 86 éves püspöke számára is emlékezetes maradjon a háromnapos apostoli útja. Fotó: Nagy Zoltán / Metropol

„Magyarországon nagyon sok, békére vágyó emberrel találkoztam”  - nyilatkozta visszaérkezése után a Vatikánban. A  Ripost7 összegyűjtötte a katolikus egyházfő magyarországi látogatásának legszebb pillanatait.

A pápalátogatás egyik fő üzenete a béke volt

A vasárnapi szertartás előtt pápamobilon járt körbe a téren Ferenc pápa, hogy köszöntse a tömeget. A katolikus egyházfő a mise végén Szűz Máriára, a Magyarok Nagyasszonyára bízott minden magyart, az európai kontinens hitét és jövőjét és a béke ügyét. Arra kérte a „béke királynőjét”, öntse az „emberek és a népek vezetőinek szívébe a vágyat, hogy a békét építsék, hogy a következő nemzedékeknek a remény jövőjét nyújtsák, ne a háborút; egy bölcsőkkel és nem sírokkal teli jövőt, egy testvérekkel és nem falakkal teli világot”.

Hihetetlen tömeg várta a pápát háromnapos programja során, a Kossuth téri szentmisén például 10 ezrek vettek részt Fotó: Nagy Zoltán / Metropol

A magyarok is békére vágynak

„Békét, békés egymás mellett élést, szeretetet kívánunk” –mondták el a Ripostnak a misén résztvevő magyarok.

Ferenc pápa az ország vezetőivel is találkozott

„A magyarok és milliók világszerte a béke emberét látják Ferenc pápában” - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a katolikus egyházfőt köszöntő beszédében pénteken Budapesten, a Karmelita kolostorban. Novák Katalin a látogatása végén ismét találkozott a pápával, akkor saját készítésű stanglival kínálta.

„Itt, Budapesten azt kérjük Öntől, hogy járjon el személyesen a mielőbbi igazságos béke érdekében” - mondta az egyházfőhöz fordulva a köztársasági elnök. Úgy fogalmazott, „hisszük”, hogy a Szentatya érkezése Magyarországra nem véletlen, hanem az éppen alkalmas pillanat és hely a találkozásra, a harangok megkondítására, az igazságos béke meghirdetésére.

A szentatya a Karmelitából gyönyörködött Budapestben. Fotó: HANDOUT / AFP

„Magyarországnak megerősítést jelent, hogy a keresztény világ lelki vezetője a béke pártján áll” - ezt Orbán Viktor miniszterelnök írta Facebook-oldalán, és az emberek is azt mondják: Ferenc pápa a béke és az összefogás reményét, az együvé tartozás élményét hozta el nekünk. 

 

A miniszterelnök családjából a legkisebbek is köszöntötték a szentatyát

Ezt kapta Rúzsa Magdi a pápától

Rúzsa Magdi Ferenc pápa előtt léphetett fel a Papp László Budapest Sportarénában. Facebook-oldalán osztotta meg követőivel, hogy életre szóló ajándékot kapott a fellépésért. A füzér egy olyan bőrtokban volt, amelyen Ferenc pápa címere és a mottója látható: „Miserando atque eligendo”, azaz „Megkönyörült, és kiválasztotta".

Rubik-kockát, bort és focilabdát kapott ajándékba Ferenc pápa

Rubik-kockát, bort és focilabdát kapott ajándékba a magyar fiatalság képviselőitől Ferenc pápa a budapesti sportarénában. Az egyházfő a zsúfolásig megtelt létesítményben néhány magyar szót is szólt, a közönség pedig minden megnyilvánulását üdvrivalgással fogadta. A pápa magyarul idézte a közmondást: „Aki mer, az nyer”, utalva arra, hogy a kereszténység megvallása és megélése bátorságot igényel a fiataloktól, ám megéri az áldozatot. Azt kérte tőlük, hogy másokkal együtt, közösségekben éljék meg és tettekkel is gyakorolják hitüket. 

FERENC pápa
A fiatalok úgy fogadták a pápát, mint a legnagyobb rocksztárt. Fotó: Illyés Tibor

"Ha van egymillió imádkozó magyar, nem félek a holnaptól!"

Az ateista üldözés alatt mártírhalált halt püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők tanúsítják a magyarság sziklaszilárd hitét - mondta Ferenc pápa a budapesti Szent István-bazilikában, ahol a Magyar Katolikus Egyház képviselőivel találkozott. Idézte Mindszenty bíboros szavait: Ha van egymillió imádkozó magyar, nem félek a holnaptól! „Meg vagyok győződve arról, hogy sziklaszilárd hitetek van” - tette hozzá a szentatya.

Ferenc pápa meghatottan tartotta a kezében az államalapító Szent István király Szent Jobbjának ereklyéjét a Bazilikában. Ez nemzeti, egyben vallási ereklye is, hiszen István felajánlotta Magyarországot Szűz Máriának. Fotó: Wágner-Csapó József/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

A pápát mindenhol hatalmas tömeg fogadta. A szentatya vasárnap késő délután távozott Budapestről a Vatikánba.

FERENC pápa
Ferenc pápa tele élménnyel utazott vissza Rómába egy minden luxust nélkülöző, egyszerű repülőgépen. Fotó: Bruzák Noémi

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-