Meghalt Paulin Ferenc Semmelweis Ignác-díjas szülész-nőgyógyász

Elhunyt Paulin Ferenc Semmelweis Ignác-díjas orvos, szülész-nőgyógyász, nyugalmazott klinikaigazgató - tájékoztatta a család vasárnap az MTI-t.

Paulin Ferenc 1941. december 23-án született Budapesten. Családját a negyvenes évek második felében kitelepítették, ennek ellenére iskoláit kitűnő eredménnyel végezte.

Az orvostudományi egyetem elvégzése után nőgyógyászként dolgozott, utóbb a II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen dékánhelyettese lett, az intézet vezetése mellett egyetemi tanárként három nyelven oktatott. Kutatási szakterülete a koraszülés volt. Klinikaigazgatói tevékenysége alatt a születés közeli halálozási arány nagymértékben javult. A 70-es évek közepi 35 ezrelékről, a 2000-es évek közepére 7 ezrelék alá esett. Orvosi tevékenysége során több mint 3000 szülést vezetett le személyesen. Paulin Ferencet a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, Semmelweis Ignác-díjjal valamint Tauffer Vilmos-díjjal is kitüntetették. A Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja volt 1997 óta.

Ács Nándor, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászat Klinika igazgatója így emlékezett meg kollégájáról:

Életének 85. évében távozott a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának professor emeritusa, tizenkét éven át igazgatója, az Általános Orvostudományi Kar korábbi dékánhelyettese.

Dr. Paulin Ferenc Budapesten született 1941. december 23-án. A Budapesti Orvostudományi Egyetemet 1969-ben végezte el summa cum laude eredménnyel. 1970-ben Felsőoktatási Tanulmányi Érdemérem kitüntetésben részesült. 1969-től 25 évig dolgozott az egyetem akkori I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján. Szakorvosi képesítést szerzett szülészet-nőgyógyászat és aneszteziológia és intenzív terápia területen. Számos külföldi tanulmányúton vett részt. Tudományos munkássága elsősorban a patológiás terhességek kérdéskörére, illetve a koraszülések megelőzésére irányult. Az orvostudomány kandidátusa címet 1987-ben, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora fokozatot 1997-ben szerezte meg.

1994-ben nyert tanszékvezetői kinevezést az akkori II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikára. Igazgatósága alatt jelentős fejlesztéseket hajtott végre a klinikán mind szakmai, mind infrastrukturális szempontból. Irányítása alatt vezették be a klinikán a regionális anesztéziát és analgéziát. Jelentősen továbbfejlesztette a klinika endoszkópos tevékenységét. Újraszervezte a klinika perinatális ellátási tevékenységét. Újra bevezette a klinikán a radikális onkológiai műtéteket. Rövid időn belül erős, karakteres vezetést alakított ki. Arra is emlékeznünk kell, hogy az akkori turbulens egyetemi időkben többször is felmerült a klinika megszüntetése. Meggyőződésem szerint abban, hogy ez végül nem történt meg, professzor úr személyének megkerülhetetlen szerepe volt. A klinika vezetése mellett 1995-2000 között az ÁOK Klinikai Bizottságának elnöke, 2000-től 2006-ig a kar klinikai és gazdasági dékánhelyettese, a magyar szülészet-nőgyógyászat vezetése tekintetében pedig a Szakmai Kollégium és a Nőorvos Társaság vezetőségének évtizedeket átívelően tagja, számos szakmai társaság alapítója és elnöke. Saját megfogalmazása szerint mindig is „nyüzsgő” ember volt, szeretett az események fősodrában lenni, társadalmi szervezeteket vezetett, tudományos társaságokat alapított. Széchenyi Professzori Ösztöndíjas volt, számos egyéb kitüntetés mellett 2008-ban megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrendjének lovagkeresztjét.

A fenti, tényszerű felsoroláson túlmenően legalább ugyanilyen fontosnak gondolom azonban, hogy korábbi kollégái és beosztottjai jó kedélyű, emberséges, a klinika megbecsülését és szeretetét élvező vezetőként emlékeznek professzor úrra. Köszönettel tartozunk neki a klinika európai szintre történő fejlesztéséért, és nem utolsósorban azért is, mert igazgatóságának évei alatt nyugodt, békés, jó munkahelyi légkörben dolgozhattunk. Igazi „belle époque” volt ez az időszak a klinika életében. Annak ellenére, hogy professzor úr a klinika vezetését 2006-ban átadta, egészen mostanáig rendszeresen konzultáltunk szakmai és társadalmi kérdésekben is. Teljes szellemi frissességben, nem lankadó aktivitással tevékenykedett. Személyes vonatkozásban el kell mondanom, hogy fiatal orvosként, talán már a kezdetektől nagy bizalmat és támogatást kaptam professzor úrtól, mondhatom, hogy ő indított el azon az úton, amely aztán klinika vezetői és Nőorvos Társasági vezetői funkciómhoz vezetett.

Nagyon szerették a betegei. Mindenkihez nagy empátiával, emberségesen fordult, őszintén igyekezett az elesetteken segíteni. Jelentős társadalmi életet élt, igazi társasági ember volt, széles baráti körrel. Rendkívül fontos volt számára a családi háttér, gyermekeit és unokáit nagy-nagy szeretettel vette körbe. Szakmai karrierjének legnagyobb támasza és egy életen át társa felesége, Kókai Krisztina textilművésznő volt.

Márai Sándorral: „Most pontot teszek, … emlékezni és hallgatni akarok.”

Pihenj békében, Professzor Úr, emlékedet tisztelettel és szeretettel őrizzük meg!