
V. Németh Zsolt: a sorskérdésekre csak a Fidesz tud megfelelő választ adni
Az államtitkár mindenkit arra buzdított, hogy április 12-én menjen el szavazni.
A fideszes országgyűlési képviselő a beszéde elején elmondta, hogy 30 évvel a délszláv háború után ismét a létkérdéseink közé emelkedett a háború. V. Németh Zsolt szerint hatalmas a nyomás, hogy mi is legyünk részese ennek a háborúnak, mindezt úgy, hogy nekünk semmi közünk ehhez a konfliktushoz.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy ennek a nyomásnak csak a Fidesz akar és tud ellenállni.
Szerinte a háború mellett láétkérdés továbbá, hogy Magyarország meg marad-e magyar országnak. Ehhez meg kell őriznünk a falvainkat, nem szabad beengednünk illegális bevándorlókat. V. Németh Zsolt szerint e tekintetben is a Fidesz a biztos választás.
A féktelen genderőrületnek is gátat kell szabni, mert a gyermekeink és unokáink számára az anyának és az apának ugyanazt kell jelentenie, mint amit a szüleinknek jelentettek. Az imént felsoroltak mind létkérdések, amelyekre csak a Fidesz képes olyan válaszokat adni, amelyek egybe csengenek a magyar emberek érdekeivel.
A politikus szerint mind ehhez az kell, hogy nyolcadszorra is nyerjenek. Elmondta: az ellenfélnél senki nem az, akinek mutatja magát, így a korábban megszerzett rutin nem lesz elegendő a győzelemhez. V. Németh Zsolt mindenkit arra buzdított, hogy április 12-én menjen el szavazni, és akkor újra az ország egyik legnagyobb győzelmét érheti el a Fidesz/KDNP szövetség.







