INSIDER
„Azt gondoltam, csak a halál hozhatja el a szabadságot" – Gábor, az egykori kokainfüggő őszinte vallomása
Krisztu Gábor sikeres vállalkozóként és sportolóként élte a jómódúak életét, miközben belül felemésztette a kokain. A drogfüggőség okozta belső pokolból, a biztos halál elől fordult vissza, hogy ma már ő segíthessen sorstársainak a felépülésben.
Sokan azt gondolják, a drogfüggőség a sötét sikátorok és a mélyszegénység elszigetelt problémája, pedig a valóság ennél sokkal rémisztőbb. Krisztu Gábor története rávilágít arra, hogy a függőség nem válogat: a jómódú család, a sportolói múlt és a sikeres vállalkozói lét mögött egy olyan dráma zajlott, amely majdnem egy édesapa életébe és egy család végleges szétesésébe került. Gábor ma már reflektív addiktológiai szakemberként dolgozik, de az út, ami idáig vezetett, bűntudattal, titkokkal és egy előkészített hurokkal volt kikövezve.
A drogfüggőség útvesztőjében
Gábor gyermekkora látszólag idilli volt. Jómódú családba született, ahol a szülők alapvetően szerető közeget biztosítottak. A felszínen minden rendben volt; külföldi nyaralások, anyagi biztonság, társadalmi megbecsülés. Azonban a mélyben egy mázsás súly nehezedett a vállára; a megfelelési kényszer.
Kiskorom óta sportoltam, nekem nem volt már kiskorom: jégkorongpálya és az iskola között telt az életem
– emlékszik vissza. Az édesapja szigora, a folyamatos hajtás és a külső elvárások egy olyan megfelelési kényszert hoztak létre, amit semmi sem tudott betölteni. Gábor úgy érezte, sosem elég az, aki ő valójában. Ez a korai, belső feszültség ágyazott meg annak a későbbi állapotnak, amit csak a szerek tudtak elnémítani.
A fehér por csapdája: „Ott éreztem, hogy ez vagyok én”
Bár az alkohollal már 17 évesen megismerkedett, az igazi fordulat 24 éves kora körül következett be. Ekkor találkozott a kokainnal. Sokakkal ellentétben Gábor nem egy lecsúszott pillanatában nyúlt a szerhez, hanem egy buli hevében, ahol a drog azonnal „megoldást” kínált a belső bizonytalanságaira és a sportolói múltból maradt győzelmi kényszerére.
A kokain volt a választott szerem. Ott éreztem először azt, hogy ez vagyok én.
A szer hamis önbizalmat adott, elhitette vele, hogy sérthetetlen és mindenre képes. Ami havi egy-két alkalmas bulizásnak indult, az észrevétlenül csúszott át a mindennapi használatba. Hét hosszú éven át tartott ez a kettős élet, ahol minden hétfő egy újabb (be nem tartott) fogadalommal kezdődött:
Mostantól leszokok.
De a drogfüggőség nem engedte: a hétfőkből keddek lettek, a hetekből pedig évek.
Amikor a család is majdnem ráment
Gábor felesége – akivel 15 éves koruk óta alkotnak egy párt – végignézte a lassú leépülést. Bár Gábor nem vált agresszívvá, a függősége láthatatlan fallal vette körül. Manipulált mindenkit; úgy alakította a családi programokat, hogy mindig legyen alkalma fogyasztani. Ha kellett, „véletlenül” megivott egy pohár italt, hogy a feleségének kelljen vezetnie, ő pedig tovább kábíthassa magát.
Mérgezőbb kapcsolat lettem, mert teljesen befogadtam magamba a szert. Csak a munkára és a vállalkozásra koncentráltam, mindenki mást kizártam magam körül
- vallja a szakember. A legfájdalmasabb pontot a gyerekek jelentették. Amikor a lánya és a fia a szemébe nézett, Gábor már nem tudta elviselni a saját tükörképét. A bűntudat elől pedig még több szerhez menekült. Ez az ördögi kör vezetett el a legsötétebb gondolatokhoz.
A mélypont: Az öngyilkosság mint „szabadulás”
A drogfüggőség végső stádiumában Gábor már nem látott kiutat. Úgy érezte, a családjának is jobb lenne nélküle, és a halál az egyetlen módja annak, hogy véget vessen a hazugságspirálnak.
Én már nézegettem a fákat, fel akartam kötni magam. Nem láttam más utat, és már megvolt a kötél is. Azt gondoltam, csak a halál hozhat szabadságot, mert nem bírtam megállni a használatot.
Egy tiszta pillanat és egy igaz barát megjelenése azonban mindent megváltoztatott. Gábor belenézett az irodai tükörbe, és egy „darabokra hullott embert” látott. Ekkor tette fel a kezét és kért segítséget. A családja elé állni, és elmondani a gyerekeinek, hogy apa azért megy el hónapokra, mert beteg, élete legnehezebb harca volt.
Amikor az ember elkezd a gyereke szemébe nézni, és elmondja, hogy azért megy el, hogy jobb legyen, az még most is megérint
– vallja be elcsukló hangon.
Újjászületés és a „Reflektív Addiktológia”
A Ráckeresztúri Rehab hozta el számára a valódi józanságot. Gábor számára ez nem büntetés, hanem az élete egyik legszebb időszaka volt. Itt tanult meg újra „járni”, beszélni és maszkok nélkül létezni. Hazatérve nem a régi életét kapta vissza, hanem egy teljesen újat épített fel. Elvégezte a Pécsi Tudományegyetem addiktológiai szakát, és ma már ő az, aki a bajbajutottak mellé ül.
De mi az a reflektív addiktológiai szakember? Ez a megközelítés a mély önreflexióra és az érzelmi őszinteségre épül. Gábor nemcsak „száraz tanácsokat” ad, hanem a saját érzelmeit és megélt poklát is beviszi a terápiába. Nem titkolja a múltját, sőt, ez a legnagyobb fegyvere: a hitelesség.
Sokan azért keresnek meg, mert én is voltam ott, ahol ők. Tudok a nyelvükön beszélni, nem csak a könyvekből idézek. Legyél ott, üljél melléjük – ez a titok.
Gábor ma már iskolákba jár prevenciós előadásokat tartani, ahol a rendőrségi kiselőadások helyett húsbavágó, őszinte történetekkel próbálja megóvni a fiatalokat a digitális és a kémiai szerek veszélyeitől. Magánpraxisában hasonló problémákkal küzdő embertársaival foglalkozik. Nem dicsőségnek tekinti a józanságát, hanem a természetes állapotának, amit minden nap óvnia kell. Megtanulta, hogy nem kell álarcot viselnie ahhoz, hogy értékes legyen:
Ma már elhiszem az igazságot: elég vagyok, és szerethető vagyok.
Van segítség!
Ha úgy érzi, Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, segítségre szorul, hívja az ingyenes 116-123 felnőtt lelkisegély számot! A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány gyerek és ifjúsági lelkisegély száma: 116-111. Függőséggel kapcsolatos problémák esetén hívja a MRE KIMM program telefonszámát +36 25 522 100.
Ripost hírek
