INSIDER
Magyar tudós bizonyítja be: létezhetnek idegen lények - megszólal a kutató
Egy magyar tudós felfedezése rengette meg a tudományos világot. A tudós elmélete szerint 30 százalék esély van arra, hogy egyedül vagyunk a világegyetemben.
Ősidők óta foglalkoztat minket a kérdés: vajon egyedül vagyunk-e a világegyetemben? Bár az elmúlt évtizedekben óriási tudományos előrelépések történtek, a válasz valószínűleg még várat magára. Most azonban egy magyar tudós, a MATE kutatója, dr. Veres Antal egy új elmélettel rukkolt elő, amely a „Magány Zónája” névre hallgat. A koncepció azt vizsgálja, miért lehet, hogy az élet ritka, de nem egyedülálló jelenség az univerzumban. Az elmélete szerint akár 30 százalék esély is lehet arra, hogy az emberiség az egyetlen fejlett civilizáció a kozmoszban. Ha igaza van, akkor lehet, hogy soha nem vesszük fel a kapcsolatot földönkívüliekkel.
Vajon egyedül vagyunk-e a világegyetemben?
A Fermi-paradoxon, amelyet az olasz fizikus, Enrico Fermi vetett fel 1950-ben, éppen ezt a rejtélyt foglalja össze: a galaxisunkban becslések szerint 200-400 milliárd csillag és legalább 100 milliárd bolygó található, mégis miért nem látunk semmilyen jelet idegen civilizációktól? Számtalan elmélet született már erre, például, hogy az élet sokkal ritkább, mint gondolnánk, vagy hogy a fejlett idegenek szándékosan rejtőznek előlünk – ez az úgynevezett "Állatkert-hipotézis".
Most egy magyar kutató, dr. Veres Antal, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) matematikus docense egy új megközelítést kínált a problémára: a "Magány Zónája" (Solitude Zone) elméletet, amely statisztikai alapon magyarázza a kozmikus magányunkat.
A tanulmánya, amely az Acta Astronautica folyóiratban jelent meg, a Fermi-paradoxont valószínűségi számítások alapján kezeli.
A magány valószínűsége erősen függ a vizsgált komplexitási szinttől. Az egyszerű élet esetében a magány gyakorlatilag lehetetlen. Ugyanakkor a rendkívül fejlett civilizációk esetében ez válhat a legvalószínűbb statisztikai eredménnyé
- magyarázta tanulmányában. Az elmélet szerint létezik egy statisztikai tartomány, a Magány Zónája, ahol egy adott technológiai szintű civilizáció előfordulásának valószínűsége pontosan egy. Ez nem egy fizikai hely, hanem egy matematikai tartomány, amely egy haranggörbe alakú valószínűségi eloszláson alapul, ellentétben a hagyományos exponenciális modellekkel.
Az elmélet alapjai
Veres Antal modellje négy tudományos fogalomra épül.
- A komplexitás,
- a létezés valószínűsége,
- a megjelenés valószínűsége,
- valamint a potenciális rendszerek száma.
A Magány Zónájának az elmélete nem zárja ki az idegen élet keresését, sőt, új támpontot ad a szakértők kezébe. Hiszen, ha igaza van dr. Veres Antalnak, akkor ez a csend a világegyetemben nem feltétlenül azt jelenti, hogy senki sincs ott – hanem azt, hogy statisztikailag éppen mi vagyunk ez az "egy" ebben az időbeli pillanatban.
Mindezek ellenére az esélyek még mindig mellettünk állnak: nagyobb a valószínűsége, hogy nem mi vagyunk az univerzum egyetlen fejlett faja.
Dr. Veres Antalt kérdeztük az elméletről.
Hogyan született meg az elmélet?
A gondolat egy statisztikai megfigyelésből indult ki: bármennyire kicsi is egy esemény valószínűsége, ha elég nagy a „kísérleti tér”, akkor jó eséllyel valahol mégis bekövetkezhet. A világegyetemről szóló gondolkodásban mindig is lenyűgöző az a feszültség, hogy a lehetőségek száma gyakorlatilag végtelen, mégis csak egyetlen példát ismerünk – önmagunkat. Számos modell és feltételezés – köztük a jól ismert Drake-egyenlet – foglalkozik annak kérdésével, hogy milyen eséllyel alakulhat ki és maradhat fenn az élet a világegyetemben. A jelen kutatás célja az volt, hogy az ilyen elméletek mellé szülessen egy új megközelítés, amely az élet létezéséről és keletkezéséről alkotott jelenlegi feltételezéseink mellett képes értelmezhető mértéket adni a felfoghatatlanul kicsi valószínűségekre a felfoghatatlanul nagy kísérleti térben.
Ebből született a Solitude Zone fogalma – egy valószínűségi „zóna”, ahol nagyobb eséllyel vagyunk egyedül, mint nem.
A „magány” itt nem érzelmi, hanem statisztikai értelemben jelenik meg: azt jelenti, hogy a körülményeink között valószínűbb az egyedüllét, mint a több példány előfordulása – feltéve, hogy mi magunk valóban létezünk.
Ön szerint tudományos szempontból, van-e realitása annak, hogy a jövőben kapcsolatot létesítsünk egy másik civilizációval?
A „jövő” fogalma rendkívül tág, és számos elfogadott, valamint spekulatív nézet létezik arról, hogy egyáltalán lehetséges-e egymás érzékelése vagy észlelése kozmikus távolságokban. A Solitude Zone modell nem jóslat, hanem egy valószínűségi gondolatkísérlet, amely azt mutatja meg, milyen feltételek mellett válhat statisztikailag valószínűbbé a magány, mint a több civilizáció egyidejű létezése.
Nem asztrofizikai modellről van tehát szó, hanem egy absztrakt valószínűségi megközelítésről, amely a feltételezések következményeit próbálja számszerűsíteni. Matematikai szempontból a kapcsolatfelvétel esélye természetesen nem zárható ki – és a személyes érzésem ezzel kapcsolatban is inkább az, hogy a pozitív valószínűség hihetőbb, mint a nulla.
Milyen tudományos következményei lennének annak, ha valóban kiderülne, hogy mi vagyunk az egyetlen fejlett civilizáció az univerzumban?
Erre a kérdésre legfeljebb személyes benyomásokkal lehet válaszolni, semmiképpen sem tudományos bizonyossággal. Egy ilyen felismerés alapvető kérdéssé tenné, mi teszi egyedivé a földi élet útját, és mennyire volt ez elkerülhetetlen vagy véletlenszerű folyamat. Bármely válasz is születne – akár az, hogy valóban egyedül vagyunk, akár az, hogy nem –, az történelmi pillanat lenne az emberiség gondolkodásában. Ha kiderülne, hogy valóban egyedül vagyunk, az sem ok a kétségbeesésre, hanem felelősség – hogy megőrizzük és tovább vigyük azt az életet és tudást, amely idáig eljuttatott minket.
Ripost hírek
