
Békét jött keresni Magyarországra, de szerelmet is talált Jaber
A kuvaiti származású rapper nem véletlen kötött ki Magyarországon. Jaber a Borsnak elmesélte, hogy családja még Kuvaitban él, de ennek ellenére szoros kapcsolatot ápolnak egymással.
Jaber korábban elárulta a Borsnak, hogy imád Magyarországon élni és szerinte ez a legjobb hely a világon. A rapper ezek után részt vett Orbán Viktor évértékelőjén, ahol kiállt a magyar kormány mellett és elismerte a miniszterelnök úr teljesítményét. Jaber most hozzá nem megszokott módon a magánéletéről vallott lapunknak és elárulta, hogy a béke mellett a szerelemre is rátalált Magyarországon.

Jaber nem véletlen kötött ki Magyarországon
A rapper Kuvaitban töltötte gyerekkora nagy részét, ám már korán kiutazott Amerikába, hogy valóra váltsa álmait. Jaber életében csak ezután érkezett Magyarország, ahova nagy elvárásokkal érkezett.
Édesanyám magyar állampolgár, így gyerekként sokat jártunk ide nyaralni. Ilyenkor tudtam találkozni nagymamámmal és anyukám családjával, akiktől csakis szeretetet kaptam és tanulhattam. Ezért, amikor kerestem a békét és a szeretetet, akkor úgy döntöttem, hogy elköltözök Magyarországra
– mondta a Borsnak a rapper.
Jaber tehát a béke és a biztonság miatt költözött Magyarországra, mivel úgy érezte, hogy a világ nem jó irányba halad. „Ez egy nagyon szomorú világ, sok szomorú emberrel. Egy nagyon hideg világ tud ez lenni, de a nap végén itt tudtam megtalálni a szeretetet a levegőben” - árulta el Jaber.

Jaber családja még Kuvaitban él
Szerencsére nagyon jó kapcsolatot ápolok a szüleimmel. A legnagyobb példaképeim nekem, mivel még mindig együtt vannak és ők tanítottak meg engem arra, hogy hogyan is kell egy nagyszerű családot építeni. Sokszor szoktunk beszélni és évente kétszer jönnek hozzám látogatóba. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy körülöttük tudtam felnőni
– mesélte a lapnak a rapper.
Jaber a béke mellett mást is talált Magyarországon. A kuvaiti származású előadó lapunknak magánélete titkairól is vallott. „Jelenleg párkapcsolatban élek. A családalapítást pedig mindenképp Magyarországon képzelem el, mivel itt szeretetben tudom a gyerekeimet felnevelni. Férfiként fontosnak tartom, hogy ha gyereket hozol ebbe a gonosz világba, akkor azt jó helyen tegyed” - zárta gondolatait Jaber.
Háborúellenes gyűlés

- Schobert Norbert a közel-keleti háború miatt úgy érzi, még fontosabb a béke és a választás
- Tóth Máté: "Nem csatlakozhat az EU-hoz egy olyan ország, ami nem szobatiszta és késsel-villával sem tud enni"
- Szentkirályi Alexandra: Petíciót indított a női DPK! Közösen állunk ki az ukrán háború ellen!
- Nagy Feró nem érti a háborúpárti baloldalt







