RETRO RÁDIÓ

Döntött a kormány, marad a kamatstop, és ezzel jóval több pénz a családi kasszában

Létrehozva2025. 11. 13. 13:09

Több százezer család megélhetése kerülhetett volna veszélybe, de a kormány döntése után továbbra is biztonságban érezhetik magukat. A kamatstop nélkül ugyanis a családok hitelkamatai drasztikusan, akár a negyedével, míg a havonta fizetendő törlesztő részlet akár nyolcvan százalékkal is megugorhatott volna. Pont ezért született meg a döntés a kamatstop meghosszabbításáról.

A baloldal felelőtlen gazdaságpolitikája miatt családok százezreinek került veszélybe a megélhetése 2010 előtt. Sok helyen dönteni kellett, hogy a hitel törlesztő részletét fizessék ki a családi kasszából, vagy ételre költsenek. Sőt, sok családnak az otthona is elúszott. Voltak olyan hitelek, amelyeknek a havi törlesztő részlete a duplájára emelkedett. Pont ezért a Fidesz 2010-es kormánykerülésével azonnal olyan intézkedéseket hozott, amelyek csökkentették a havi törlesztőrészletek terheit, illetve különböző adókedvezményeket vezetett be, amelynek köszönhetően a korábbinál jóval több pénz maradt a családi kasszában. Az egyik fontos döntés volt a kamatstop.

A kamatstop bevezetése után sok helyen ragyogott fel újra a nap
A kamatstop bevezetése után sok helyen ragyogott fel újra a nap
Fotó: PeopleImages.com - Yuri A

 

Marad a kamatstop 

A legutóbbi kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: a kormány meghosszabbította a jelzáloghitelek kamatstopját. Ez összesen 273 ezer magyar családot érint. Ők azok, akiknek így jóval alacsonyabb lesz a havi törlesztőrészletük. Ha a kormány mindezt nem lép meg újra, akkor ezeknek a családoknak a hitelük, akár a negyedével is megugorhatott volna, míg a havi törlesztő részlet, amelyet fizetniük kell, akár nyolcvan százalékkal is magasabb lehetett volna.

A kamat továbbra is a 2021. október 27-i szinten marad maximalizálva.

A kormány döntött a diákhitel-támogatás meghosszabbításáról is, amelynek kamata változatlanul 0,99 százalék marad.

Gulyás Gergely azt is bejelentette, hogy a kormány döntött a 14. havi nyugdíj bevezetéséről, így jövő februárban a 14. havi nyugdíj első negyedét fogják folyósítani a 13. havi nyugdíjjal együttesen. Míg az átlagnyugdíj 2010-ben 100 ezer forint alatt volt, most 250 ezer forint felett van.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.