
Több Orbán-Trump találkozó is lehet még az idén
Soha nem voltak még olyan szorosak az amerikai-magyar kapcsolatok, mint most. Jó eséllyel Donald Trump és Orbán Viktor az idén még többször is találkoznak személyesen. A budapesti békecsúcson és Washingtonban is.
A hét elején találkozott utoljára egymással Donald Trump és Orbán Viktor. A két vezető akkor az egyiptomi békecsúcson vett részt. A magyar miniszterelnök egy friss interjúban viszont már arról beszélt, hogy megvan a következő személyes találkozó időpontja is sőt, az amerikai-orosz békecsúcsot is Budapesten rendezik.

A gázai konfliktus lezárását célzó hétfői béketárgyaláson az amerikai elnök külön szólt azokhoz, akiket ő hívott meg a történelmi eseményre. A nemzetközi lapok is megjegyezték, hogy míg több nagyhatalom vezetőjét megalázó helyzetbe hozta Trump vagy nem is nagyon tett róluk említést, addig Orbán Viktort kifejezetten dicsérte.
Viktor! Hol vagy Viktor? Szeretjük Viktort. Fantasztikus vagy! Tudom, hogy sokan nem értenek egyet velem, de az én véleményem számít. Fantasztikus vagy. Ő egy nagyszerű vezető. Támogattam őt a legutóbbi választáson, és 28 százalékponttal nyert. Ezúttal még jobban fogjátok csinálni. Lesz még egy választás, és nagyszerűen fogjátok csinálni, és mi értékeljük ezt. Száz százalékban mögötted állunk
Jön az újabb Orbán-Trump találkozó
Orbán Viktor a minap a Mandinernek adott exkluzív interjút, aminek során elárulta, hogy nem is olyan sokára újra találkozik az amerikai elnökkel A lap online főszerkesztőjének azon kérdésre, hogy bármilyen további részletet tudhatunk-e róla, azt a választ kapta, hogy
már van időpont is, és a tárgyalási tematika 80 százaléka is összeállt.
Amikor az amerikaiakkal meg tudunk egyezni a maradék 20 százalékban is, akkor eldöntjük, mikor jelentjük be a találkozót
– tette hozzá a kormányfő. Mint kiderült, az a 80 százalék, amiről már megegyeztek az zömében gazdasági kérdéseket érint. Orbán Viktor kérdésre válaszolva elmondta, hogy az egyik legnagyobb „harci kérdés” az USA és Magyarország közötti kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény lesz.
Amerika most hazamegy, és hazaviszi az erőforrásokat. Egy ilyen megállapodás megkötése, amit mi most kérünk, és ami mögé rengeteg érvet sorakoztattunk fel, az ma ellentétes azzal a vám- és kereskedelempolitikával, amit az amerikaiak folytatnak. Tehát nincs könnyű dolgom
– hangoztatta. A miniszterelnök ennél a pontnál emlékeztetett, hogy
- már elintézték a vízum dolgát,
- rendbe hozták a politikai kapcsolatokat
- és nyolc nagy amerikai beruházás jött ide.
Majd előre tekintve elárulta, hogy még ebben az évben jön is Magyarországra további három-négy amerikai beruházás.
Tehát egy gazdasági csomagon dolgozunk
– fűzte hozzá az elhangzottakhoz. A magyar kormányfő a pénteki rádióinterjújában megerősítette a találkozó tényét, és hozzátette: a tárgyalásra Washingtonban fog sor kerülni.
Budapesten rendezik a következő amerikai-orosz csúcsot
Donald Trump és Vlagyimir Putyin két és fél órás csütörtöki telefonbeszélgetése mindent megváltoztatott. Megegyeztek abban, hogy hamarosan újra személyesen találkoznak, méghozzá Budapesten. Orbán Viktor elmondta, hogy az előkészületeket már el is indították, akár két héten belül sor kerülhet a történelmi eseményre.
A magyar miniszterelnök csütörtök este egyeztetett az amerikai elnökkel, pénteken délelőtt pedig az orosz elnökkel telefonált. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy egész Európában Magyarország az egyetlen békepárti ország, ahol ezt a békecsúcsot meg lehet rendezni.







