RETRO RÁDIÓ

Orbán Viktor: ha az európai vezetők nem hackelnék meg, akkor már létrejött volna az orosz-ukrán béke

WM
Szerző
WM
Létrehozva2025. 10. 16. 11:43

A kormányfő szerint uniós polgárok nem vívnak csatát, az EU mégis úgy tekint magára, mintha háborúban állna.

Orbán Viktor miniszterelnök is felszólalt a Várkert Bazárban tartott Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) éves ülésén. A miniszterelnök a beszéde elején a nemzetközi helyzetet foglalta össze, majd a szomszédos országokkal való magyar viszonyt és a kisebbség helyzetét összegezte.

20250701-_SSC8914
Orbán Viktor szerint, ha az unió háborúba keveredne Oroszországgal, az már a harmadik világháborút jelentené Fotó: Csudai Sándor / Origo

A kormányfő elmondta, a mostani aktualitás abban a dilemmában foglalható össze, hogy háború vagy béke. Amikor háború van, akkor sok mindent nem lehet, ezért a Kárpát-medencében élő magyarok számára ez a legfontosabb kérdés. A miniszterelnök tájékoztatott: 

az európai vezetők úgy beszélnek az orosz-ukrán háborúról, mintha az a mi háborúnk lenne. 

Ursula von der Leyennek azonban semmilyen felhatalmazása nincs uniós vezetőként erről beszélni, mert ez tagállami hatáskör. Közben egymásra licitálnak az európai vezetők ebben a retorikában

– emelte ki a kormányfő. Orbán Viktor leszögezte: uniós államok katonái nem állomásoznak Ukrajnában, ha igen, akkor csak titokban és bizonyos feladatokra. Uniós országok polgárai fizikai értelemben tehát nem vívnak csatát, az unió mégis úgy tekint magára, mintha háborúban állna. Ez azt jelenti, hogy nem mi harcolunk, hanem valaki mást harcoltatunk. 

– Ha az európai vezetők nem hackelnék meg, hogy az amerikai elnök sikertelen legyen a béketárgyalásokkal, már létrejött volna az orosz-ukrán csomag 

– fogalmazott Orbán Viktor, majd rámutatott: az Európai Unió már 180 milliárd eurót költött el az ukrán háborúra, és miután kifogynak a készletekből, újabb 40 milliárd eurós csomaggal szeretné segíteni a háborút az unió. 

Úgy fogalmazott: Magyarország álláspontja, hogy Európának azt kellene csinálnia, mint az USA-nak, azaz tárgyalnia kellene. A magyar javaslat, hogy az unió ne a nézőtéren ücsörögjön, hanem tárgyaljon önállóan az oroszokkal. Megjegyezte: az oroszok 140 millióan lehetnek, az uniós tagországok lélekszáma meghaladja a 400 milliót, de gazdaságban, katonai költségvetésben is messze az oroszok fölött állunk, leszámítva a nukleáris kapacitás kérdését. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy még ha vége is lenne a háborúnak, egy fegyverkezési verseny kellős közepén találnánk magunkat, ami a magyar embereknek nem tenne jót.

A háború eredménye, hogy az EU-s gazdaság stagnál, a háború megfojtja a fejlődést, ez elsősorban a német gazdaságra érvényes. Amíg háború van, az európai gazdaság nem tud fejlődni. Ha véget érne a háború, vagy egy tűzszünet jönne létre, rövid időn belül háromszorosára nőne a gazdasági növekedés, Magyarország esetében egy százalék helyett három százalékra nőne 

– jelezte. A miniszterelnök elmondta, jövő héten EU-csúcs lesz, ahol a háborúról, a háború finanszírozásáról, a befagyasztott orosz vagyonról és az ukránok EU-s csatlakozásáról lesz szó. 

A jó hír, hogy a szlovákok és a csehek is más pályára állnak majd, feltéve, ha a cseh választópolgárok akarata a kormányalakításban is érvényesül 

Magyarország viszonya a szomszédos országokkal

  • Az ukránok ellenségesek a magyarokkal szemben, azoknak pedig, akik elhagyták Ukrajnát, határozott elképzelésük van arra, hogyan kell megváltoztatni a hazai szuverén politikát. Ukrajnának az az érdeke, hogy minél több európai országot bevonjon a háborúba, azért, ami neki a legfontosabb, a saját országa érdekében. Ezt higgadtan kell kezelni, és támogatva a külhoni magyarokat, mert nagyon nehéz időszakon keresztül mennek át – mondta a kormányfő, majd az Ukrajnából érkező magyar vezetőknek azt mondta: teljes mellszélességgel áll a magyar kormány az Ukrajnában élő kisebbségek, a kárpátaljai magyarok mellett.
  • A magyar-román kapcsolatokról kifejtette, nem ez a legnagyobb gondja most a románoknak, hanem a saját gazdaságuk helyreállítása. – RMDSZ hónapok óta állja a sarat ebben a nehéz helyzetben – fűzte hozzá. 
  • Ausztriáról úgy fogalmazott, nem érdemes róla beszélni, tiszta ügy, megnyerték a patrióták a választást, de nem engedik őket kormányt alakítani. – Kiegyensúlyozott kapcsolatban vagyunk az osztrák kancellárral, ott, ahol tudunk, együtt is működünk – jelezte, bízva abban, hogy a választásokat megnyerő párt mielőbb kormányt tud alakítani.
  • A szerb-magyar kapcsolatrendszerről kifejtette, köszönettel tartozik a délvidéki politikusainknak: 

Ez a híd alátámasztás nélkül nem állna meg. Tudom, hogy a helyzet nehéz, de a stratégiai alapú szerb-magyar együttműködés fennmarad 

– mondta.

Azt is mondta, Horvátországgal sajátságos viszonyt ápol hazánk. Orbán Viktor rámutatott: az ország makrogazdasági mutatói csinosak, a népesség azonban folyamatosan csökken, és ez nemzetstratégiai kérdéseket vet fel. 

A miniszterelnök beszédét itt lehet visszanézni:

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.