
Óriási bejelentést tett a Mandiner
Ma reggel tartottak sajtótájékoztatót a Mandiner újságírói, ahol arról számoltak be, hogy a lap több új műsort is indít a különböző csatornáin. Azt is elárulták, hogy novemberben egy nagyszabású gála esten adják át idén először a Mandiner díjakat.
Szalai Zoltán a Mathias Corvinus Collegium Főigazgatója a sajtótájékoztató elején arról számolt be, hogy a Mandiner életében nagyon komoly és pozitív fejlődéseket, változtatásokat terveznek. Ezután pedig kiemelte Móna Márk munkáját, aki amikor Kárpátalján készített egy riportfilmet, ott találkozott egy idős hölggyel, Rosines Máriával, akinek a fia a fronton meghalt, ezért az idős hölgy most egyedül neveli unokáját.

Mi igyekeztünk Kosinecz Máriának segíteni és adománygyűjtést indítottunk, és nem is számítottunk ekkora sikerre
- mondta Szalai Zoltán, majd hozzátette, hogy 5,8 millió forintot sikerült összegyűjteni. Az ügy sikere miatt a főigazgató arra biztatta az embereket, hogy segítsék a kárpátaljai magyarokat, hiszen nagyon nehéz helyzetben vannak az orosz-ukrán háború miatt.
Érkezik a Mandiner-díj
A nagy sikerű adománygyűjtés után Szalai Zoltán egy újabb hírt közölt. A lap hagyományteremtő jelleggel egy új díjat indít: Mandiner Díj néven, amelyhez egy nagyszabású díjátadót is terveznek november második felében. Mindezzel az a céljuk, hogy azokat a kezdeményezéseket, azokat a személyeket díjazzák, akikről azt gondolják, hogy a Mandiner értékeivel összhangban végzik tevékenységüket, valamint olyan életművet, olyan mindennapi munkát, teljesítményt tesznek le az asztalra, amely elismerésre érdemes.
12 kategóriában lesznek díjak, ezek közé tartozik a közéleti személyiség, az év újságírója és az év elemzője is. Emellett pedig, az év influenszere, az év sportolója és év olvasója is számíthat elismerésre. Arról, hogy kik lesznek a díjazottak az olvasók fognak dönteni, majd egy bizottság fogja kialakítani a szűkebb kört. A díjátadóra november 26-án kerül majd sor a Várkert Bazárban egy nagyszabású gála est keretében.
Minden reggel élő műsorral készülnek az olvasóiknak
A Mandiner korábban egy blog volt, utána egy online portál lett, majd indítottak hetilapot is, amelyeket az újítások mellett továbbra is működtetni fognak. Sőt az elmúlt időszakban a videós tartalmaikat is fejlesztették és műsorokat is indítottak a YouTube-on is TikTok oldalaikon is.
Ehhez nagyban hozzájárul a Mandiner klubnak is a sikere, ahova már több mint 30 ezer tag csatlakozott, akik rengeteg offline eseményen is részt vesznek
- mondta Szalai Zoltán.
Ennek kapcsán az látszik, hogy mind az online tartalmakra, mind az offline tartalmakra, amelyekből később online tartalmak lesznek nagy igény van és éppen ezért új műsorstruktúrával is készül a lap, sőt új videócsatornákat is megvásárolt a Mandiner, így a kontextus és a hamisgulyás YouTube csatornák csatlakoznak a portfóliójához.
Ez több mint 100 ezer követőt jelent pluszban az eddigi már meglévő 107 ezer YouTube-követő mellé, és természetesen ezeket a tartalmakat a Facebookon is, Short formátumokban, TikTok formátumban is rövid videós formátumokban közé fogjuk tenni
- fejtette ki a főigazgató.

Emiatt pedig egy új műsorszerkezet is létrejön, amelyek közül két műsort emeltek ki a bejelentés során. Az egyik, egy reggeli műsor, aminek Gyürke Enikő és Szabó András Csuti lesznek a műsorvezetői.
Gyürke Enikő kifejtette, a műsornak az lesz a lényege, hogy a fontos témákról beszéljenek. Azonban mindezt egy új köntösbe fogják öltöztetni, mivel egy közvetlen és kötetlen műsort szeretnének létre hozni, amely során nemcsak beszélni fognak a hírekről, hanem beszélgetni is.
Ez azt jelenti, hogy egy élő műsorformátumról lesz szó, és a kommentszekcióban bárki ott élőben hozzászólhat, így együtt fogjuk szerkeszteni a nézőkkel a műsort
- fejtette ki Gyürke Enikő.
Szabó András Csuti arról számolt be, hogy nagyon várja a műsor indulását, valamint az Enikővel való közös munkát is, mivel hamar megtalálták a közös hangot a munkájuk során. Az új műsor várhatóan két hét múlva lesz látható.
Választási műsorral is készülnek
A harmadik, egyben utolsó bejelentés szintén egy új műsor indulása, amelynek a műsorvezetője Kereki Gergő, a Mandiner főszerkesztője, Mráz Ágoston Sámuel és G. Fodor Gáborral lesz. A műsor heteken belül elindul, és egy választási műsor.
Arra kérdésre, hogy miért most kell indítani egy ilyen műsort, Kereki Gergő elmondta, hogy ugyan a kampányidőszak hivatalosan csak a választásokat megelőző 50 nap, azonban politikai értelemben a kampány már 2022. április 4-én az előző választásokat követőn a reggelen elindult.
Emellett Magyarországon politikai verseny van, tehát az eddigiekkel ellentétben a Mandiner műsorait leginkább külpolitikai, geopolitikai témák jellemezték, ennek idén azért kell megváltoznia, mert ebben az évben a belpolitika is izgalmassá vált, tehát most már van érdemben miről beszélni.
Ezért a műsor koncepciója az, hogy egy elemző műsort hozzanak létre, ahol megpróbálják megfejteni, felfedni, elmagyarázni a nézőknek, hogy mi a két egymással szemben álló oldal politikai stratégiája, ha úgy tetszik, mesterterve.
Erről fog szólni a műsor, tele leszünk adattal, választási térképpel, foglalkozunk billegő választókerületekkel, tehát mindennel, amin el fog dőlni a jövő év választás
- fejezte be gondolatait Kereki Gergő.

Mráz Ágoston Sámuel arról nyilatkozott, hogy Nézőpont Intézetnél már évek óta azon dolgoznak, hogy a mindent előre meglátó véleményformálókkal szemben adatokra alapozzák az állításainkat.
Mi azt láttuk, hogy a baloldali közvélemény-kutatók a 22-es választások előtt hatalmas különbséget mutattak az ellenzék javára, és csak a választáshoz közelítve mondták azt, hogy egészen nyílt ez a verseny, majd 16 százalékkal nyert a Fidesz
- idézte fel az előző választási kampány adatait Mráz Ágoston Sámuel.
Miután a közbeszéd szerepe is megváltozott, ezért már határozottan érezhető, hogy az országban kampányhangulat van és emiatt a közhangulat is feszültebbé vált. Erről G. Fodor Gábor beszélt.
Nem tét nélküli a dolog. Nyilván van feszültség, de a kampány mindig ilyen csihi-puhi. Lehet, hogy ez elmúlik. Most lesz néhány kemény hónap, de a dolgok vissza fognak állni a kerékvágásba
- mondta G. Fodor Gábor, aki azt is megemlítette, hogy a közbeszéd állapotát nemcsak a politikusok alakítják. Mindenki influenszer lett és mindenki újságíró, meg véleményformáló. Ezek hatást gyakoroltak a nyelvre, a szenvedélyekre, az indulatok elszabadulására - mondta.
"Azonban az új műsorokkal és a nyugodt reakcióval lehet a közbeszéden változtatni, már csak zért is, mert a legfőbb cél, hogy a jobboldal győzzön a jővő évi választásokon"
- zárta a sajtótájékoztatót G. Fodor Gábor.







