RETRO RÁDIÓ

Rejtélyes támogató licitált a beteg Bori mandalájára – a hypotón kislány gyógyulásáért indult meg a verseny

Létrehozva2025. 10. 27. 18:00

Egy különleges mandala került kalapács alá az Aranyhaj Világa Alapítvány javára, nemes céllal: Bori egészségének támogatására. A licitálók között ezúttal egy titkos jótevő is feltűnt, akinek kilétét most feltárjuk. Az idős hölgy már nem először járul hozzá Bori fejlődéséhez jelentős adományával, most újra támogatta a kislány útját a gyógyulás felé. Így küzd Barbara és Bori a betegség ellen!

A 14 éves Bori története mélyen megérint mindenkit aki találkozik vele, ugyanis súlyosan sérült de végtelenségig mosolygós. Bori születése után két héttel jelentkeztek az első tünetek: alig mozgott, fejét mindig ugyanarra az oldalra fordította. Szülei – Laky Barbara és Tamás János – nem nyugodtak bele az orvosi magyarázatba, miszerint csak „lusta” a baba. Kitartásuknak köszönhetően hamar kiderült: Bori hypotóniában szenved, azaz laza izomzata miatt komoly mozgásfejlődési elmaradásai vannak. A betegség nem győzi le Barbarát és a kis Borit!

betegség
A súlyos hypotónia támogatása miatt licitált a bal oldali titkos támogató aki annyit árult el, hogy Katinak hívják. Laky Barbara a jobb oldalon látható. Kezükben a híres aranyhaj mandala Bori gyógyulásáért a betegség ellen. (Fotó: Kovács Dávid) 

Bori gyógyulásáért készült a különleges mandala - betegség elleni remény 

A család végül a Borsóház nevű Nemzetközi Intenzív Terápiás Központban talált megoldást. A kezelések azonban rendkívül költségesek. Hogy finanszírozni tudják Bori gyógyulását, a szülők létrehozták az Aranyhaj Világa Alapítványt, amely mára már nemcsak Borinak, hanem több hasonló sorsú családnak is segítséget nyújt.

A napokban egy különleges jótékonysági aukciót hirdettek meg az alapítvány javára: egy egyedi, kézzel festett mandala került licitre, amelynek bevételét teljes egészében Bori következő terápiás turnusára fordítják.

A mandalának különleges energiája van. Hiszünk benne, hogy aki megvásárolja, nemcsak egy műalkotást, hanem egy esélyt is kap arra, hogy része legyen egy csodában, Bori gyógyulásában – meséli Barbara meghatottan.

A licit során váratlan fordulat történt: Kati, aki általában kerüli a személyes szereplést, németországi magyarként él, de most hazalátogatott, hogy támogassa a magyar gyermekeket. Az eredetileg székely származású idős hölgy már korábban is számos gyermeknek segített, gyakran olvas fel nekik, és szívből támogatja őket. Most rendkívül magas összeggel szállt be a versenybe, ezzel megduplázva az addigi legmagasabb ajánlatot. A titokzatos jótevő továbbra sem kérte, hogy kilétét felfedjék – csak annyit üzent: „Ez Boriról szól. Én csak a háttérből segítek. És boldog vagyok, hogy ő folytatja a felépülését” - meséli Kati miközben felmutatja a liciten nyert mandaláját. 

Kati egy Németországban élő erdélyi magyar hölgy, aki nyugdíjas éveit gyermekek segítésével szereti tölteni. (Fotó: Kovács Dávid)

Megható, hogy vannak még ilyen emberek. Ez a licit számunkra nemcsak anyagi segítség, hanem hatalmas lelki támogatás is 

– tette hozzá Bori édesanyja Laky Barbara. 

Az Aranyhaj Világa Alapítvány azóta is azon dolgozik, hogy a saját nehézségeiken túllépve más családokat is támogassanak, rendezvényeikkel, érzékenyítő programjaikkal és közösségépítéssel.

Most a fókusz újra Borin van. A mandala által elindított licit nemcsak anyagi forrást jelent: reményt ad, hogy a kislány egy nap a saját lábán is biztosan járhat.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.