
Albérlet vagy saját lakás? Egy 50-60 négyzetméteres budapesti lakás törlesztője kevesebb lehet, mint a bérleti díja
Hihetetlen, de igaz: az Otthon Start programmal sokszor olcsóbb saját lakást venni, mint albérletben élni. A bérleti díj és a törlesztő különbségével egy fővárosi lakásnál akár havi százeret is lehet spórolni, ráadásul szülői segítséggel már egyetemistaként is elérhető a saját otthon.
A bérleti díjakat és az albérletpiacot is átalakítja az Otthon Start Program. Az állami támogatások és a kedvező hitelfeltételek teljesen új helyzetet teremtenek a lakáspiacon. A magyar fiatalok, akik eddig inkább bérlakásban kezdték önálló életüket, most sok esetben jobban járhatnak, ha belevágnak a saját otthon megszerzésébe, akár már egyetemistaként is.

Az MBH Bank kutatása szerint az úgynevezett fedezeti időtáv – vagyis az az időszak, ami alatt a bérlés és a vásárlás költségei kiegyenlítődnek – ma jóval rövidebb, mint korábban. Budapesten a belső kerületekben 4–10 év között alakul, míg egyes vidéki egyetemi városokban, például Miskolcon, már 2,4 év után jobban megéri saját lakást venni, mint bérelni.
Ez azt jelenti, hogy ha valaki néhány évnél hosszabb időt tervez egy adott városban tölteni, a vásárlás anyagilag kedvezőbb döntés lehet.
A szakértők hangsúlyozzák: a döntés kulcsa a bérleti díjak és a törlesztőrészletek összevetése. Budapesten egy 50–60 négyzetméteres lakás bérleti díja eléri a 250–300 ezer forintot havonta. Ezzel szemben az Otthon Start hitel esetében, ha valaki 50 millió forintot vesz fel 3 százalékos kamattal 25 évre, akkor a törlesztőrészlet 237 ezer forint.
Az MBH bank sajtóeseményén kiderült: az Otthon Start különlegessége, hogy lehetőséget ad a szülői jövedelem bevonására. Így akkor is elindulhat a lakásvásárlás, ha a fiatal még nem rendelkezik elegendő keresettel. Egy ügyletben akár hat személy is részt vehet, ami nagy rugalmasságot ad: például egy fiatal pár mellé mindkét szülői házaspár is beléphet adóstársként, így a terhek jelentősen csökkennek. Így nem kell az miatt albérlet mellett döntsenek a fiatalok, mert nem hitelképesek.
Nagy Gyula, az MBH Jelzálogbank vezérigazgatója szerint:
A magyar mentalitásban fontos szerepe van a saját lakásnak. Nem mindenhol a világon van így, de nálunk a fiatalok és családok többsége saját otthonban gondolkodik. Az Otthon Start program ezt a hagyományt erősíti, hiszen sokak számára teszi elérhetővé a vásárlást.
A bérleti díjak az elmúlt években folyamatosan emelkedtek, jelenleg is évi 7 százalék feletti a növekedés. A nyári hónapokban ugyan mérséklődött a drágulás üteme, de az elemzők szerint az Otthon Start miatt sok bérlő inkább vásárlás mellett dönthet. Ez hosszabb távon a kínálat bővüléséhez, és az albérletárak mérséklődéséhez vezethet a szakértők szerint.
Megtudtuk: az elmúlt 15 évben az első lakásvásárlók helyzete látványosan javult Magyarországon. A CSOK, falusi CSOK, valamint az Otthon Start programok, és a kedvezőbb hitelfeltételek, például az önerő 10 százalékra csökkentése, egyre szélesebb réteg számára teszik lehetővé a saját otthon megszerzését.
Árva András, az MBH Bank otthonteremtési termék- és folyamatmenedzsment vezetője szerint az infláció mérséklődése és az állami programok együttesen most különösen kedvező helyzetet teremtenek:
Az Otthon Start nemcsak a pályakezdő fiatalokat segíti, hanem a második lakást kereső családokat is. Ráadásul a szülői bevonással sokkal rugalmasabb konstrukciókat lehet kialakítani, amelyek illeszkednek a különböző élethelyzetekhez.
Bérleti díjat fizetni rövid távon sem éri meg
A szakértők által számolt fedezeti időtáv azt mutatja meg, hány év után éri meg jobban lakást venni, mint bérelni. Az Otthon Start Programmal ez az idő sok helyen rekordrövid lett:
• Budapest, belső kerületek: 4–10 év
• Budapest, Zugló: 4–5 év
• Budapest, XII. kerület: kb. 10 év
• Szeged: az egyik legrövidebb fedezeti idő az országban, kevesebb, mint 2 év
• Miskolc: mindössze 2,4 év – vagyis már egy rövid egyetemi időszakra is érdemesebb venni, mint bérelni
Példa: Ha egy 55 m²-es lakás albérlete havi 280 ezer forint, míg egy Otthon Start-hitelből vásárolt hasonló lakás törlesztőrészlete 237 ezer forint. Ez évente közel félmillió forintos megtakarítást jelent.
Az Otthon Start Program tehát jelentősen felgyorsította a vásárlás és bérlés közötti mérlegelést. Míg korábban a bérlés tűnt rugalmasabbnak és olcsóbbnak, ma már sok esetben a saját lakás a jobb megoldás, akár egyetemistaként is. Az állami támogatások, a szülői segítség bevonása és a kedvező hitelfeltételek együtt olyan lehetőséget teremtenek, amely hosszú távon alapjaiban formálhatja át a magyar lakáspiacot.






