
Nagydorogi csecsemőgyilkosság: váratlan fordulat, az édesanyát gyanúsítják
Saját anyja ölhette meg a Nagydorogon eltűnt babát.
A Ripost is megírta, hogy augusztus 20-án nagy erőkkel kerestek egy kéthetes, eltűnt csecsemőt, Zalánkát, akinek sajnos már csak a holttestét sikerült megtalálni Nagydorog határánál, egy kukoricásban. Kiderült, hogy a picit meggyilkolták, most pedig a Bors a rendőrség sajtótájékoztatóján megtudta, hogy a csecsemő édesanyját, a 25 éves Viktóriát gyanúsítják a bűncselekménnyel.

A lap írja, hogy Viktória szerettei biztosak a nő ártatlanságában – édesanyja ezt mondta:
Az én lányom kiváló anya, ezt már a nagyobbik gyermeke nevelésével is bizonyította. Az utóbbi két hétben, Zalánka születése óta ki sem mozdult otthonról, hogy az idejét a kisbaba gondozására fordíthassa. Lelkiismeretesen szoptatta és fürdette őt. 20-án vitte a kisfiát először sétálni. Megfeledkezett arról, hogy a nemzeti ünnepen semmi sincsen nyitva, és adományruhát szeretett volna kérni a védőnőtől. Órákkal később zokogva jött haza, hogy elmondja, eltűnt a kisfia. Tőle tudom, hogy meglátott egy fekete autót, és a következő pillanatban elvesztette az eszméletét. Mire magához tért, sehol nem találta az unokámat.






