
Léni, az autista kisfiú új terápián vett részt: a család reménykedik, hogy megszólalhat a 8 éves gyerek
Az őssejtterápiában van a család minden reménye. Bíznak benne, hogy ennek köszönhetően a 8 éves autista Léni elkezd beszélni. Azonban az édesapa addig sem ül tétlenül, és minden lehetséges gyógymódot kipróbál.
Nyolcéves kora ellenére még nem beszél Baksy Lénárd, csak néhány állat hangját tudja utánozni. Léninél három éve diagnosztizálták az autizmust.

Az őssejtterápiától várjuk a nagy áttörést. Annak ellenére, hogy nagyon költséges a terápia, belevágtunk, és már túl vagyunk az első kezelésen, amit Szlovákiában egy magánklinikán végeztek el
–mondja Baksy Ádám, az édesapa, aki hozzáteszi, hogy ennek az árát is csak segítséggel tudta előteremteni, hiszen az öt kezelés ára meghaladja a 10 millió forintot. Ádám egyedül neveli gyermekét, és azon fáradozik, hogy rendelkezésre álljon az összeg mind az öt kezelésre. Persze az édesapa addig sem tétlenkedik, minden lehetőséget megragad, ami segíthet abban, hogy megszólaljon.
Léni számára az új terápia is reményt jelenthet

Új helyen jártunk Lénivel. Stubna Andrea csecsemőkori reflexek vizsgálatával foglalkozik, és azok oldását segíti. A gyermekemnél sajnos elég sok ilyen reflexe megmaradt, ami gátolja a fejlődésben. Ezért összeállított neki egy gyakorlatsort, melyet minden nap meg kell csinálnunk. Ez napi 15 perc tornát és masszázst jelent
– folytatja az édesapa, aki hozzáteszi, hogy a gyakorlatokat naponta két részletben kell elvégezni. Délelőtt a bal, míg délután a jobb agyféltekét érintő ingerléseket kell megcsinálni. A torna és a masszázs segít az idegpályák serkentése által. A gyakorlatoktól az édesapa azt is várja, hogy gyermeke viselkedésében és az életminőségben is javulás lesz tapasztalható. Természetesen a pozitív változások nem egyik napról a másikra következnek be. Látszata csak 5-6 hónap után lesz, és csak ekkor derül ki, hogy miként kell haladniuk az úton.
Legelőször Lénin felmérést végeztem, hogy fény derüljön rá, hogy milyen csecsemőkori reflexek gátolják őt a fejlődésben. Kiderült nála az is, hogy a bal agyfélteke a dominánsabb, ezért gyakorlatsort állítottam össze, amit minden nap végig kell csinálnia
–mondta el a Ripostnak Stubna Andrea, aki hozzátette: bízik abban, hogy a gyakorlatsor Léninél ez eredményre vezet, és az életminőségében javulás áll be. ITT tudod nyomon követni Léni életét.






