
Gulyás Gergely: Orbán Viktor jobb megállapodást kötött volna Donald Trumppal
A kormány értékelte az EU és az USA közötti vámmegállapodást.
Gulyás Gergely a csütörtök délelőtti kormányinfón kitért az unió és az USA között nemrég kötött vámmegállapodásra is.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a vámmegállapodás ellentétes Európa érdekeivel, és azt állította:
ha Magyarország a saját nevében tárgyalhatott volna, akkor sokkal jobb megállapodást tudott volna kötni.
Kiemelte: a befektetési politika ráadásul egyértelműen tagállami hatáskör, megbízás nélküli ügyvitel történt az Európai Bizottság részéről, hogy európai befektetéseket is ígért Donald Trump amerikai elnöknek. Olyan kötelezettséget is vállalt, amelyet nem áll módjában betartani.
A kormányinfón ezen kívül szó esett még a kedvezményes kamatú lakáshitel részleteiről is:
A miniszter bejelentette, hogy a több módosítást, és észrevételt is becsatornáztak a végleges feltételek közé. Így például az ingázók is igénybe vehetik, akik már régóta egy Magyarországgal szomszédos országban dolgoznak, de itthon laknak, van bejelentett lakcímük.
A hétvégén elindul egy kormányzati honlap is, ahol minden információ megtalálható majd a kedvezményes hitellel kapcsolatban. A feltételekkel kapcsolatban elmondta:
- A 18. év betöltése az alapvető feltétel,
- kétéves társadalombiztosítási jogviszony is szükséges,
- Az elmúlt 10 évben nem rendelkezett belterületi ingatlannal, vagy 50 százaléknál nem volt meghaladó részesedése,
- a hitel maximálisan igényelhető összege 50 millió forint,
- 10 százalékos önerő szükséges,
- a megvásárolt ingatlanban nem kell állandó lakcímet létesíteni.
Ha lakásról van szó, akkor 100 millió forintos ingatlant lehet maximum a hitelből vásárolni, ha lakóházról, vagy tanyáról van szó, akkor az értékhatár 150 millió forint. További feltétel a 10 százalékos önerő megléte, ugyanakkor állandó lakcím a támogatott hitelből vásárolt ingatlanban nem kötelező.
Használati jogot nem lehet adni az ingatlanba másnak, ugyanakkor az ingatlan kiadható a későbbiekben.







