
Kormányinfó: véglegesítette a kormány az Otthon Start Program részleteit
A kormányinfón Gulyás Gergely ismertette a legfrissebb kormányzati döntéseket, majd újságírói kérdésekre is válaszolt.
A szerdai többórás kormányülést követően csütörtök délelőtt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő tartott tájékoztatást a legfontosabb kormányzati döntésekről. A kormányinfót élőben közvetítettük!

Gulyás Gergely a tájékoztató elején bejelentette, hogy jövő héten is lesz kormányülés, így kormányinfó is. A miniszter szólt arról, hogy óriási érdeklődést tapasztalnak az Otthon Start Program iránt. Az ezzel kapcsolatos társadalmi egyeztetés befejeződött, így a kormány véglegesítette a részletszabályokat.
A miniszter bejelentette, hogy a több módosítást, és észrevételt is becsatornáztak a végleges feltételek közé. Így például az ingázók is igénybe vehetik, akik már régóta egy Magyarországgal szomszédos országban dolgoznak, de itthon laknak, van bejelentett lakcímük.
A hétvégén elindul egy kormányzati honlap is, ahol minden információ megtalálható majd a kedvezményes hitellel kapcsolatban. A feltételekkel kapcsolatban elmondta:
- A 18. év betöltése az alapvető feltétel,
- kétéves társadalombiztosítási jogviszony is szükséges,
- Az elmúlt 10 évben nem rendelkezett belterületi ingatlannal, vagy 50 százaléknál nem volt meghaladó részesedése,
- a hitel maximálisan igényelhető összege 50 millió forint,
- 10 százalékos önerő szükséges,
- a megvásárolt ingatlanban nem kell állandó lakcímet létesíteni.
Ha lakásról van szó, akkor 100 millió forintos ingatlant lehet maximum a hitelből vásárolni, ha lakóházról, vagy tanyáról van szó, akkor az értékhatár 150 millió forint. További feltétel a 10 százalékos önerő megléte, ugyanakkor állandó lakcím a támogatott hitelből vásárolt ingatlanban nem kötelező.
Használati jogot nem lehet adni az ingatlanba másnak, ugyanakkor az ingatlan kiadható a későbbiekben.
Évi egymillió forint támogatás a közszolgáknak
A közszolgálatban dolgozók tegnap bejelentett támogatásával kapcsolatban Gulyás kiemelte, az évi egymilliós támogatás lakáshitel törlesztésre, vagy önerő kifizetésére használható. További részletszabályokat a kormány a jövő heti kormányülésen fog hozni. A közszolgálatban dolgozóknak a kedvezmény évente nettó 1 millió forintos támogatást jelent, és ugyanolyan kedvezményes adózás vonatkozik rá, mint a cafetériára.
A kormány döntött az 5 ezer fő alatti településeken a boltok támogatásáról – mondta Gulyás. 2392 pályázótól 3527 kérelem érkezett, ezek általánosan egy vagy két boltra pályáztak. Akiknek a pályázatuk megfelelt a követelményeknek, azok kapnak forrást – tette hozzá.
Ellentétes Európa érdekeivel, és Magyarország érdekeivel az EU-USA vámmegállapodás – mondta a miniszter. Orbán Viktor jobb megállapodást tudott volna kötni.
Míg mi vámmentességet biztosítunk az USA-nak, addig nekünk fizetni kell 15 százalékos vámot
– tette hozzá. Jogilag is kétséges a fegyver- és energiavásárlási megállapodás. A bizottságnak sem eszköze, sem joga nincsen erre. Téves politikát folytatott a bizottság az USA-val kapcsolatban – fejtette ki Gulyás.
A kormányinfó itt nézhető vissza:







